Több mint 10 éve indult a Vadaspark látványetetési programja, amelyet március közepétől november elsejéig tartunk, hétfő kivételével minden nap, napi 6 alkalommal. Az évek során egyre népszerűbbé vált ez a látványosság, amelynek része lett a pingvinséta éppúgy, mint a zenés fókashow. Tavaly összesen közel 52 ezer fős volt a nézettsége a Zoo Típusú Találkozásoknak, amely szám egyben a népszerűségét is mutatja a programnak. Ezek során nem csak aktívan láthatják a látogatóink az állatokat, hanem előadásokat is tartunk róluk, hiszen fő célunk, hogy ne pusztán mutatványokkal szolgáljunk, hanem oktassunk, neveljünk is, úgy, hogy közben állat és ember egyaránt jól érezze magát!
Ahhoz, hogy a program továbbra is népszerűek maradjon, igyekszünk azt évről évre új elemekkel, újabb állatok bevonásával színesíteni. Így bővült az ázsiai elefántok tréningjének a megtekintésével, az indiai orrszarvú etetésével az elmúlt években, és idén is újabb állatokat vontunk be. Többek között megmozgatjuk a gepárdokat, megismerkedhetünk az ecsetfülű disznókkal, bemutatkozik Artúr, az európai vidra is, megetetjük a tevéket és az alföldi anoákat, valamint az ormányos medvék fellépését is megtekinthetjük. Érdemes a kilátogatás előtt megtekinteni a Vadaspark honlapját, azon szerepel a program időbeosztása. https://zooszeged.hu/zoosuli/zoo-tipusu-talalkozasok/