Idén is várjuk azokat az általános iskolás gyermekeket, akik szívesen töltenének el 5 napot a Szegedi Vadaspark nyári táborában, szeretnének az állatok közelében lenni, újabb ismereteket szerezni a természetről, és nem riadnak vissza az állatok gondozásától, takarításától sem. A részvétel egyik feltétele, hogy a jelentkező gyermek az általános iskola 1. osztályát elvégezze.
Az 5 napos turnusok programjai hétfőtől-péntekig, naponta 8-16 óráig tartanak. Reggelente 7.30-tól gyülekezünk a Vadaspark főbejáratánál és 16 órától 16.30-ig várjuk vissza a szülőket a gyermekekért. Napi háromszori étkezést biztosítunk tízórai, meleg ebéd és uzsonna formájában. Ételérzékenység esetén a tízórait és az uzsonnát nem tudjuk biztosítani. Ennek ára a tábori díjból természetesen levonásra kerül. A programok legnagyobb része a szabadban zajlik, tartós eső esetén azonban fedett helyiség is a rendelkezésünkre áll.
A tábor díja 32.500 Ft, amely tartalmazza a foglalkozások költségeit, a napi háromszori étkezést, és a gyermek nevére szóló, vadasparki éves bérletet, amely korlátlan számú belépésre jogosít. Az egészségügyi állapotról a szülő ad igazolást, a tábori hét első napján, a Vadaspark által biztosított nyomtatványon.
A turnusok időpontjai a következők:
1. turnus június 17-21-ig
2. turnus június 24- 28-ig
3. turnus július 1-5-ig
4. turnus július 8-12-ig
5. turnus július 15-19-ig
6. turnus július 22-26-ig
7. turnus július 29-augusztus 2-ig
8. turnus augusztus 5-9-ig
9. turnus augusztus 12-16-ig
10. turnus augusztus 26-30-ig
(a turnusokat legalább 15 fő jelentkezése esetén indítjuk)
A JELENTKEZÉS MÓDJA:
2019. március 12-én, reggel 8.00 órától a következő telefonszámon: 62/542-530. A jelentkezés, tekintve a nagyszámú érdeklődőt, a sorrendiség betartása miatt, csak ezen a módon – tehát telefonon – lehetséges, személyesen és e-mailben nem áll módunkban elfogadni!
A telefonon történt bejelentkezés egy előzetes regisztrációt jelent. Ez akkor válik véglegessé, amikor a tábori díj előlegét – 16 500 Ft-ot – március 13-től május 13-ig befizetik a Vadaspark pénztárában, és ezzel egy időben kitöltik a regisztrációs lapot.
Felhívjuk a figyelmet, hogy az előleg befizetési határidő lejárta előtt nem áll módunkban emlékeztető értesítést küldeni! Amennyiben 2019. május 13-ig ezt az összeget nem fizetik be, úgy az előzetesen regisztrált helyet másoknak adjuk át. Felhívjuk a figyelmet, hogy az előleg visszafizetésére kizárólag akkor van lehetőség, amennyiben a jelentkezést legkésőbb 2019. június 14-ig írásban lemondják. 2019. június 15. napjától kezdődően, lemondás esetén a térítési díj első részletének visszafizetésére nincs lehetőség, kivéve, ha a lemondásra orvosilag igazolt betegség miatt kerül sor. Ebben az esetben, lehetőség szerint elsősorban egy későbbi turnuson való részvételt ajánl fel a Szegedi Vadaspark. Amennyiben ez nem megfelelő, ez esetben a befizetett előleget visszatérítjük.