Újra kubai amazonok keltek

A Vadasparkban számos ritka, dél-amerikai papagájfajjal találkozhatnak a látogatók, köztük a legnagyobb feltűnést – már csak hangjukkal is – az arák keltik. Az amazon papagájok – bár csak közepes méretűnek számítanak – nem kevésbé színes és érdekes madarak. A kubai amazonpapagáj például kifejezetten állatkerti ritkaságnak számít, az európai állatkertekben a nemzetközi adatbázis alapján mindössze 50-60 egyedét tartják. Közülük egy költőpár Szegeden él, és már másodszor fordul elő, hogy fiókát nevelnek. A két kubai amazon fióka június elején kelt ki tojásából, és a napokban kezdtek el kijárni a költőodújukból, így már a látogatók is megleshetik őket.

kubai_01
Kezdetben a két fióka közül az egyik jóval bátrabb volt, a másik még csak a fejét dugta ki időnként, neki még össze kellett szedni a bátorságát ahhoz, hogy a tengerimalac társbérlőkkel megosztott röpdét felfedezze. A kubai amazonpapagájok a nevükben szereplő sziget mellett még a Bahamákon és a Kajmán-szigeteken élnek. A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) adatai szerint legfeljebb 27 ezer egyede élhet már csak vadon, számuk folyamatosan csökken. Az élőhelyének elvesztése és a díszmadár-kereskedelem céljából való befogás egyaránt veszélyezteti. Többnyire kisebb csapatokban vagy párban élnek, elsősorban a mangroveerdőket kedvelik, ahol magokkal, gyümölcsökkel és virágokkal táplálkoznak. A Szegedi Vadasparkban 2017-ben állt össze egy pár, először a hím érkezett, miután elkoboztak és kihelyezték hozzánk a hatóságok, mert illegálisan tartották, majd Németországból érkezett mellé egy tojó. Az első két fiókájuk a Nyíregyházi Állatkertbe került, a mostani két fióka is majd egy másik állatkertbe fog költözni idővel, de természetesen őszig még meg lehet lesni az amazonok családi életet Szegeden.