Színes programok örökbefogadóinknak, látogatóinknak és csoportoknak az Állatok világnapja alkalmából vasárnap és hétfőn

Az Állatok világnapja, és a hozzá kötődő Örökbefogadók napja az egyik kiemelt esemény az állatkert életében. Ekkor, a hagyományaink szerint több állomásos játékra várjuk a családokat, és ekkor fogadjuk örökbefogadóinkat is egy állatkerti szülői értekezletre.  Idén, folytatva a tavalyi hagyományt, október 3-án, vasárnap, az örökbefogadóinkat több állomáson fogadjuk, ahol mindent megtudhatnak örökbefogadott kedvencükről. Őket külön tájékoztattuk a nap menetéről, de az sem marad ki az izgalmakból, akik látogatóként érkeznek vasárnap a Vadasparkba. Több érdekes és izgalmas állomással készülünk ugyanis mindenkinek 10 és 16 óra között.

A Zsiráfház teraszán a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság Bűnmegelőzési Osztálya játékos feladatokkal hívja fel a figyelmet az állatvédelemre, amelyhez szorosan kapcsolódik a Madárbarát kertben felállított állomásunk, ahol a CITES-ről tudhatnak meg minden fontos dolgot az érdeklődök. De lesz itt bátorságpróba is, hiszen igazi érdekességeket rejtenek a tapogatóládáink, de csak a legbátrabbak szállhatnak versenybe a cukorkákért. Az elmaradt Vipera-napot is pótoljuk, hiszen az Állatok világnapján a Sancer-tó melletti lakhelyükön  közelebbről is megismerkedhetnek látogatóink Magyarország legveszélyeztetettebb gerincesével, a rákosi viperával. A LIFE által támogatott rákosivipera-védelmi program, illetve a Rákosivipera-védelmi Központ támogatásával és szakértő segítségével mutatjuk be a legritkább kígyófajunkat. A kisebbekre is gondoltunk, hiszen a kézműves asztalnál játékos feladatokkal, színezőkkel és rejtvényekkel üthetik el az időt a gyerekek, és a mozogni vágyóknak is kedvezünk egy izgalmas ügyességi pályával. Mindenkinek itt a helye, aki tud úgy ugrálni, mint egy béka, vagy képes patákon járni.

Részletes program október 3-án, vasárnap:

Zsiráfház
10.00-13.00 – Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság Bűnmegelőzési Osztály állatvédelmi állomás a teraszon

10.00 – 16.00 – A Madárbarát kert melletti állomások:

A borjúfóka medence után, a főút mellett: Kreatív asztal színezőkkel, feladványokkal A Természetvédelmi Oktatóközpont előtt: Ne vedd, védd! CITES és minden, ami állatvédelem, bátorságpróba, állati nehéz rejtvények

10.00 – 16.00 – Ügyességi pálya az Elefántház előtti úton

14.15 – Rákosi viperák bemutatása a Sancer-tó partján lévő terráriumuknál

Program óvodai és iskolai csoportok számára október 4-én, hétfőn:

10.00 – 14.00 – A Madárbarát kert melletti állomások:

A borjúfóka medence után, a főút mellett: Kreatív asztal színezőkkel, feladványokkal A Természetvédelmi Oktatóközpont előtt: Ne vedd, védd! CITES és minden, ami állatvédelem, bátorságpróba, állati nehéz rejtvények

10.00 – 14.00 – Ügyességi pálya az Elefántház előtti úton

10.00-12.00 – Terráriumházban: találkozás „nemszeretem” állatokkal