Angol: Maned Wolf
Francia: Loup A Criniere
Német: Mahnenwolf
Román: Lupul co coama
Szerb: Grivasti vuk
Rendszertan: Ragadozók rendje/Kutyafélék családja
Elterjedés, élőhely: Dél-Amerika pampák, száraz erdők,cserjések, mocsaras területek
Természetvédelmi helyzete: mérsékelten veszélyeztetett
Testtömeg: 20-23 kg
Testhossz: 1,2-1,3 m
Marmagasság: 70-80 cm
Táplálkozás: nyulak, rágcsálók, madarak, halak, hüllők, puhatestűek, gyümölcsök
Szaporodás: 56-66 napos vemhesség után 1-5 kölyök születik
Élettartam: 10-15 év
Szociális viselkedés: párban élnek közös területen, de a szaporodási időszakot kivéve egymástól függetlenek.
“Gólyalábakon járó vadász”
Bár farkasnak nevezik, vöröses bundája, nagy fülei inkább a rókákhoz teszik hasonlatossá. Hosszú lábai révén pedig rekordernek számít, ugyanis a húsevő emlősök között testéhez képest neki leghosszabbak a lábai. Szüksége is van rájuk, hiszen a pampákon gyakran magasra megnövő fű között csak így tud kilátni, zsákmányra lesni.
Nagyon jellegzetes a járása is, az úgynevezett poroszkáló járás: ez több állatfajra, például a tevékre is jellemző és azt jelenti, hogy az azonos oldali mellső illetve hátsó lábakkal lép egyszerre. Ettől járása kissé hullámzónak tűnik. Zsákmányát gyakran úgy kapja el, hogy amennyire lehet, lopakodva megközelíti, majd nagyot szökkenve ráugrik.
Érdekessége még, hogy fogaival ás és nem lábaival, mint ahogyan az a kutyafélékre általában jellemző.
Ártatlanul üldözve
Rókaszerű megjelenése ellenére a sörényes farkas nem áll közeli rokonságban a rókákkal. A kutyafélék családján (Canidae) belül a nagyméretű dél-amerikai kutyafélék elkülönült törzsfejlődési vonalának egyetlen ma élő képviselője. Ezen csoport tagjai a nagy pleisztocén végi (kb. 12 ezer éve) kihalási hullámban tűntek el, csakúgy, mint minden 100 kg-nál nagyobb, Dél-Amerikában kialakult emlős. Egyesek szerint a 3 millió éve kezdődött „Nagy Amerikai Faunacsere” (amikor létrejött az összeköttetés Észak és Dél között, és megérkeztek az első kutyafélék is Dél-Amerikába) során végbement tömeges kihalási folyamat utolsó jelentős állomása az ember bevándorlásával kapcsolatos.
Egy 2005-ben végzett kutatás szerint kb. 23 600 sörényes farkas él vadon, a legtöbb Brazíliában, azonban a faj jelenlegi helyzetéről kevés az ismeretünk. A régmúltban elsősorban azért irtották őket az állattartók, mert nagysága miatt azt hitték, hogy veszélyesek a háziállataikra. Jelenleg az élőhely csökkenése, az utakon történő gázolások, valamint a kóbor kutyák jelentik a legnagyobb veszélyt. Az utóbbiak nemcsak megtámadják és megölik a sörényes farkasokat, hanem betegségeket is terjesztenek.
A sörényes farkas európai fajmegmentési programja (EEP)
A fajmegmentési program sörényes farkas állománya megközelítőleg 160 egyedből áll, amelyet 70-80 állatkertben tartanak, többnyire párban. Az állatkerti populáció helyzete stabilnak mondható, sőt, a szaporítást a program korlátozza egyes vérvonalak esetében. Ennek oka az, hogy a szaporulatnak jelenleg nehéz új helyet (állatkertet) biztosítani.
Szegedre 1995-ben érkezett az első sörényes farkas, a Stuttgarti Állatkertből. Azóta több pár is élt nálunk, sőt, szaporulat is volt. A tartásuknál a kutyaféléktől eltérő takarmányozásukra (több gyümölcs) kell odafigyelnünk, valamint arra, hogy az európai kutyaféléknél jóval érzékenyebbek a kullancs által terjesztett babéziára, amely végzetes lehet számukra. Ezért hetente permetezünk a kifutójukban.
A sörényes farkas örökbefogadója:
– Szaniszló Gábor
– Szőke Zsuzsanna
– Dr. Kopasz Katalin és Dr. Szalai Tamás