Angol: White-tailed eagle
Francia: Pygargue a queue blanche
Német: Seeadler
Román: Codalbul
Szerb: Orao belorepan
Rendszertan: Sólyomalakúak rendje/Vágómadár-félék családja
Elterjedés, élőhely: Európa és Ázsia víz közeli erdői
Természetvédelmi helyzete: nem veszélyeztetett
Testtömeg: 3,1-6,9 kg
Testhossz: 76-92 cm
Szárnyfesztávolság: 193-244 cm
Táplálkozás: halak, récék, szárcsák
Szaporodás: 38-40 napos kelési idő után 2 fióka kel ki
Élettartam: 20-25 év
Szociális viselkedés: magányosan vagy párban él
Rétisasok
A rétisas szó nemcsak fajnév, hanem rendszertani gyűjtőnév is: a rétisas nembe 8 faj tartozik. Európában csak egy fajuk él, a rétisas, amely a keselyűk után a legnagyobb testű ragadozómadár földrészünkön. A sasféléktől elkülönülő alcsaládot alkotnak. Külsőleg ez abban mutatkozik meg legfeltűnőbben, hogy csüdjük nem tollas, hanem pikkelyes.
A legtöbb nagy testű madárnak, az elektromos vezetékek jelentik a leggyakoribb veszélyt. A tartóoszlopok kiváló megfigyelő helyek, így ezekre szívesen ülnek ki a madarak. Nagy méretű szárnyaikon keresztül azonban könnyen érintenek össze vezetékeket, s ezáltal gyakran szenvednek halálos sérüléseket. Ezt kivédendő, ma már szigetelik az elektromos vezetékeket, illetve olyan szerkezetet alakítanak ki, amelyek nem jelentenek veszélyt a nagy testű madarakra sem.
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület hosszú évek óta kíséri figyelemmel a kárpát-medencei állomány változását. Míg az 1970-es években 10-12 párra csökkent a költő párok száma, addig elsősorban a védelmi intézkedéseknek köszönhetően – például műfészkek kihelyezésével – 2013-ban ez a szám, több, mint 220-ra nőtt.
A majdnem kihalt sas
A rétisasok nemzetsége (Haliaeetus) az egyik legöregebb a jelenkor madarai közül. A leletek tanúsága szerint már 33 millió éve megjelentek. A ragadozó madarak, vagyis a rétisasok mellett az óvilági és újvilági keselyűk, a sólymok, a sasok, az ölyvek és a baglyok származása ma is tudományos viták tárgya. Egyes feltételezések szerint a sólymok a papagájokkal és énekesmadarakkal állnak szoros rokonságban, míg a többi ragadozó madár a gólyafélékkel. A vita ma is tart, annyi azonban bizonyos, hogy az első sasokra emlékeztető madarak kb. 45 millió éve jelentek meg. A legnagyobb fajuk az új-zélandi maorik által kipusztított, moákra vadászó, feltehetően az emberre is veszélyes Haast-sas volt.
A ma élő, körülbelül 20 ezer réti-sas óriási elterjedési területen él, Nyugat-Európától a Távol-Keletig. Egyes régiókban, különösen Európában már a kipusztulás szélére sodródtak. A hatalmas égi csúcsragadozókban sokan – oktalanul – mind az emberek, mind a háziállatok életére veszélyes fenyegetést láttak. A vadászat és az illegális befogás mellett az életterének szűkülése, valamint a mérgezés veszélyezteti. A 1970-es évektől a szigorú védelmüknek köszönhetően a számuk emelkedni kezdett, és ma már biztonságban tudhatjuk őket a kipusztulástól.
A rétisas európai fajmegmentési programja (EEP)
Jelenleg elegendő számú, kb. 200 rétisas él az európai állatkertekben, azonban Magyarországon csak kevés helyen látható. Az állatkerti rétisasok jelentős része, beleértve az összes hazait is, a természetben kelt. Van, amely megsérülve, más részük elárvult fiókaként került az állatkertekbe, amelyek természetvédelmi mentőközpontként fogadják az ilyen egyedeket. Bár a fő cél az, hogy szabadon engedjék őket, ha ez nem megvalósítható, akkor kerülnek az állatkerti röpdékbe. A Szegedi Vadaspark rétisasai is vadon születtek, nem alkalmazkodtak az ember állandó közelségéhez, valamint a faj egyébként is elég ideges természetű, ezért kellett nádszövettel határolni a látogatói oldalt.
Előfordulhat, hogy illegális tartóktól foglalnak le a hatóságok ragadozó madarat, és úgy kerül az emberhez szokott madár az állatkertbe. Így érkezett hozzánk egy szirti sas, amelyet farkasvadászatra szeretett volna idomítani előző gazdája. Miután engedély nélkül tartotta a fokozottan védett fajt, elkobozták tőle a hatóságok.
A rétisas örökbefogadója: