Angol: Muscovy duck
Francia: Canard de Barbarie
Német: Moschusente
Román: Rata Muscovy
Szerb: Patka mosus
Rendszertan: Lúdalakúak rendje/Récefélék családja
Természetvédelmi helyzete: A Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listája szerint a vadon élő állomány nem veszélyeztetett, háziszárnyasként pedig egyre gyakoribb.
Élőhely: eredeti elterjedési területe Dél-Amerika – Mexikó, Peru és Uruguay, mára azonban világ minden táján tenyésztik.
Háziasítása: az első európaiak megjelenésekor már háziasított példányokkal találkozhattak Dél-Amerikában. Európába a 16.században hozták, ahol népszerű asztali fogássá vált. Később a pekingi kacsa kiszorította, mint húsforrást, de az utóbbi időben ismét keresett baromfi lett, főként Franciaországban, Olaszországban és Tajvanon tenyésztik. Májtermelése kiváló, húsa ízletes, ráadásul kevesebb zsírt és több fehérjét tartalmaz, mint a házi kacsáé.
Táplálkozás: növényevő.
Életmód: A vadon élő pézsmarécék a költési időszakban egyedül vagy kisebb csoportokban láthatóak, máskor nagyobb, akár 16 egyedből álló csapatot is alkothatnak.
Szaporodás: a tojó a vadonban faüregekbe, gödrökbe rakja tojásait. A 8–21 tojás 35 napon belül kel ki. A fiókák fészekhagyók.
Testtömeg: 3-6 kg
Testmagasság: 70-80 cm
Szárnyfesztávolság: 137-152 cm
Élettartam: 7-8 év
“Néma pézsma”
A pézsmarécét a legtöbben némakacsaként ismerik, mivel igen halkan szokott hápogni, inkább csak sziszeg. Különböző testrészeivel is jelez azonban társainak: a farktollait billegteti, a csőrét csattogtatja, felfújja a tollait. Bár a réceféléknél nem gyakori, a vadon élő pézsmarécék meglehetősen sok időt töltenek a fák koronájában, ahol kiválóan el tudnak rejtőzni. Ha megriasztják őket, lassú, nehéz szárnycsapásokkal emelkednek a levegőbe. A költési időszakban egyedül vagy kisebb csoportokban láthatók, máskor nagyobb, akár 16 egyedből álló csapatokba is tömörülnek.