Angol: Black-capped Squirrel Monkey
Francia: Saimiri de Bolivie
Német: Bolivianischer Totenkopfaffe
Román: Maimuta veverita
Szerb: Obicni saimiri
Rendszertan: Főemlősök rendje / Csuklyásmajomfélék családja
Elterjedés, élőhely: Brazília, Peru és Bolívia trópusi esőerdei
Természetvédelmi helyzete: Nem veszélyeztetett
Testtömeg: 375-1135 g
Testhossz: 275-370 cm
Marmagasság: 15-20 cm
Táplálkozás: Gyümölcsök, magok, virágok, levelek, ízeltlábúak, kisemlősök, madarak
Szaporodás: 150–170 napos vemhesség után 1 kölyök születik
Élettartam: 20-30 év
Szociális viselkedés: 10-500 fős csapatokban él, melyeken belül alcsoportok különülnek el
A bolíviai mókusmajom rövid és tömött szőre a hátán olajbarna színű, hasán sárgás-narancssárgás. Jellegzetes bélyege és fő megkülönböztetője a közönséges mókusmajomtól fején a fekete sapka és arcmaszk.
Idejének nagy részét a fák ágai között tölti. Bár hosszú farka van, azt sohasem használja kapaszkodásra, inkább csak egyensúlyozik vele, illetve bizonyos testhelyzetnél támaszkodik rajta. Nyugalmi helyzetben farkát a háta és a válla fölött előrehajlítva tartja. Nagylétszámú, sokszor több száz egyedből álló csoportokat alkot, de e nagy csoportokon belül mindig vannak kisebb, belső csoportok is, amelyeknek az a sajátosságuk, hogy vagy a hím-, vagy a nőivarú egyedek túlsúlyban vannak jelen. Ennek a jelenségnek a magyarázatát még nem fejtette meg a tudomány, hiszen ezek az állatok olyan vidékeken élnek, ahol meglehetősen nehéz a közelükbe férkőzni. Rendkívül sokféle táplálékot fogyasztanak, főként gyümölcsöket és különféle rovarokat is.
Mint a sűrű erdőkben élő állatok többsége, a mókusmajmok is főként hangjelekkel tartják egymással a kapcsolatot. Hangjuk, amely sok szempontból a madárcsicsergésre hasonlít, sokféleképpen variálható. Más-más hangot használnak, ha a talaj felől közeleg a veszély, s más hangot akkor, amikor a levegőből várható támadás.
“Nomen est omen”?
A mókusmajmoknak létezik egy másik elnevezése is: pofácskájuk mintázata alapján halálfejes majmoknak hívják őket. Ez a jelző azonban kevésbé szerencsés, mert eléggé negatív a kicsengése, holott valójában játékos, vidám benyomást keltő állatokról van szó. Azon kevés majom közé tartoznak, amelyek felnőtt korukban is sokat játszanak.
Irányjelző illat
Több dél-amerikai majomfajra, így a mókusmajmokra is jellemző viselkedési forma, hogy a mellső lábaikra vizelnek, majd talpaikkal is szétkenik a vizeletet. Ebből néha még a farkukra is jut. Amerre elhaladnak, a végtagjaikról származó szaganyag ott marad a bejárt útvonalon, s tájékoztatja az utána jövőket. Táplálékkereséskor a csapat tagjai szétszóródva járnak be különböző területeket, s a visszamaradó szaganyaggal jeleznek egymás felé.
Az újszülött kicsit az anyja az első perctől kezdve hordja a hátán, bár később más nőstények is segíthetnek a cipelésben. A kölyök csak 5-10 hónap után függetlenedik anyjától.
A bolíviai mókusmajom örökbefogadója:
– Sebastian Schwamberger
– Péli Petra és Péli Hanna
– Kovács Dániel