Angol: Barnacle Goose
Francia: Bernache nonnette
Német: Weißwangengans
Román: Gâsca călugăriţă
Szerb: Belolika guska
Rendszertan: Lúdalakúak rendje/Récefélék családja
Elterjedés, élőhely: Grönland, Európa
Természetvédelmi helyzete: nem veszélyeztetett
Testtömeg: 1300-2200 g
Testhossz: 58 – 70 cm
Szárnyfesztávolság: 132 – 145 cm
Táplálkozás: növények, fű-és hínárfélék
Szaporodás: 24–25 napos kelési idő után 2–6 tojás kel ki
Élettartam: 10-14 év
Szociális viselkedés: kisebb-nagyobb kolóniákban élnek
Nevét a feji tollazat alkotta mintázatról kapta. A fekete ludak közül egyedül az apácalúdnak fehér az egész arcrésze. A has világos-, a hát és a szárnyak sötétszürkék. A pelyhes fiókák szürkésbarnák, hátuk és fejük teteje sötétebb.
E madárfaj a május-júniusi költési időszakban a tundra köves, sziklás talaján, kolóniákban fészkel. A költési időszak alatt ürülékfal képződik a fészke körül, ennek alapján az könnyen megkülönböztethető más ludak fészkétől. A költőhelyeket általában minden évben újra használják, így a trágyázásnak köszönhetően zöld növénygyűrű hajt ki körülöttük. A fészek egyszerű, különféle növényi részekből épített kis halom, ebbe kerül a 2–6 tojás. A fészkek egyébként szabadon fekszenek, és ha a tojó pihetollakkal takarja be tojásait, a fészek messziről szürke félgömbnek látszik. A költés, amelyben mindkét szülő részt vesz, 24–25 napig tart. A kikelő fiókák fészekhagyók, és azonnal követik anyjukat, bármerre is megy. 40–45 nap alatt nőnek fel és válnak önállóvá, de csak 3 évesen érik el az ivarérettséget.
Kacsatánc
A kacsák és a libák fontos szerepet kapnak a különböző népek hitvilágában. Életmódjuk szorosan kapcsolódik az egyik őselemhez, a vízhez, így a születéssel, a teremtéssel hozzák őket összefüggésbe. A kacsa a családi boldogság, a lelki harmónia jelképe. Mivel a ludak egész életükre választanak párt, ezért a házastársak közti boldogságot szimbolizálják.
Egyes népek madártáncaiban a kacsatáncot tavaszváró ünnepekkor járták, másoknál lakodalmi táncként termékenység-varázslásként.
Kacsa vagy igaz?
Írországból, Skócia és Anglia területéről származik az az elképzelés miszerint a kacsák illetve ludak nem ivarosan szaporodnak, hanem fán teremnek, méghozzá a tenger által elárasztott fűzfákon. Kagylóhéjakban növekednek, majd amikor kinő a tolluk, vagy a vízre esnek, vagy a levegőbe emelkedve elszállnak.
A tévhit kialakulásának idején a csak télen ott lévő örvös ludakról azt hitték, hogy ezeknek a madaraknak nincs is fészkük, mivel nem tudták, hogy máshol költenek. Az uszadékfákon viszont gyakran láttak olyan kagylóhéjakat, amelyek szélein tollszerű képződmények kandikáltak ki. Ezt hitték a kiskacsa vagy liba tollának.
A kagylóhéjszerű képletek valójában egy rákocskának a “teknői”. Ez az állatka kifejlett korában úszó faágakra tapadva úgynevezett helytülő életmódot folytat, s amit tollnak véltek, azok a szűrősertés lábacskái. A fészkelőhelyek felfedezésével hamarosan kiderült a tévedés, a rákocska azonban a mai napig viseli nevében a képtelenséget: kacsakagyló; Lepas anatifera=kacsatermő.
Az apácalúdról viszont azt hitték, hogy a tengeri makk nevű kagylóban terem. Angol neve a mai napig barnacle goose vagyis tengerimakk-lúd. A középkorban az apácaludat böjt idején is ehették a hívek, mivel halnak tekintették – pontosabban azt hitték, hogy mivel csak az év egy részében láthatóak, a másik részét tengeri makként töltik, és ezekből fejlődnek lúddá.