Előreláthatólag szép, napsütéses idővel köszönt ránk az október, igazi vénasszonyok nyara várható a hétvégén. A vadasparki erdő őszi pompája mellett a gazdag vasárnapi programkínálat is reméljük csábítóan hangzik egy szegedi állatkerti kirándulásra. Október 2-án 10.00 és 16.00 óra között ugyanis az állatok világnapját ünnepelve, állatsimogatási lehetőségeket is magába foglaló játékos családi vetélkedőt rendezünk, amelyen a szerencsések akár különleges állatok etetésében is részt vehetnek, vagy más értékes és különleges ajándékot is nyerhetnek. Emellett délutánra, hagyományainknak megfelelően, örökbefogadóinkat is várjuk 13.00-kor kezdődően egy rendkívüli szülői értekezletre, ahol mindenkinek lehetőséget adunk, természetesen biztonságos keretek között, egy kicsit közelebb kerülni védencéhez.
A családi vetélkedő két különösen kedvelt állatról, a teknősről és a sünről szól, amelyekkel kapcsolatos élményekbe, játékokba, fejtörőkbe és a szintén hozzájuk kapcsolódó kézműves tevékenységekbe a következő három állomáson lehet majd bekapcsolódni:
1. állomás: Páncélos vitézek – teknősök (simogatható szárazföldi és vízi teknősök bemutatója, teknő, koponya és tojás mustra, páncélos játék, teknősszínező),
2. állomás: Tüskés rovarevők – sünök (mentett sünik bemutatója, etetése „süntartás” a kertben – kuckókészítés, táplálékválogatás szaglással, tüskés papírsüni készítése),
3. állomás: Tapizoo (tapogatóláda-játék az előző két állathoz kapcsolódóan).
A legaktívabb látogatóink, az utolsó állomáson a Szerencsedobozból húzva akár nyereményhez is hozzájuthatnak a sikeres feladatvégzésük jutalmaként.
Ugyanezen nap délutánján a Vadaspark – az erre a napra regisztrált – örökbefogadóit látjuk vendégül mégpedig a következő napirend szerint: 13.00 órakor a Természetvédelmi Oktatóközpontban Veprik Róbert, a Szegedi Vadaspark ügyvezető igazgatója köszönti a vendégeket, majd egy rövid kötetlen beszélgetés után a közvetlen állatismeretben legilletékesebb kollégák, nevesül az állatgondozók segítségével ki-ki meglátogathatja kedvencét, lehetőség szerint etetés vagy más akciók közepette. Természetesen az gondozó kollégák szívesen mesélnek majd közben védenceikről, valószínűleg olyan dolgokat is, amelyekből kiderül, milyen kíváncsiak, leleményesek, vagy éppen ragaszkodóak, sőt hízelgőek is lehetnek az állatkertben tartott élőlények.
Vasárnapig hirdetünk eredményt a Szegedi Tudományegyetem Füvészkertjével közösen indított pályázatunk ez évi fordulóját zárva. Az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetsége (EAZA), a Botanikus Kertek Nemzetközi Természetvédelmi Egyesülete (BGCI) és a Tudományos Ismeretterjesztő Központok és Múzeumok Európai Hálózata (Ecsite) indította a „Let it grow” – „Engedj élni!” kétéves kampányát, amelyben a két szegedi intézmény is részt vesz. Nem kértünk mást, mint egy-egy tevékenység leírását, amelyet a környezetünkben végeztünk a biológiai sokszínűség fenntartása érdekében, legyen az egy sünmenedék vagy egy madárodú. Egyéni és csoportos pályázók egyaránt indulhattak, a nyertesek pedig igen komoly ajándékokat nyernek – a pályázat kiírói által biztosítottakon kívül – a Napfényfürdő Aquapolis Szeged, a Tessloff-Babilon Kiadó, a Deszki Faiskola, a HQ Partner Szeged, REGIO Játék (Napfény Park Szeged) támogatásával. A legszebb pályaműveket egy kiállítás formájában, a kapott fotók és leírások alapján vasárnap be is mutatjuk az érdeklődőknek, amely kedvcsináló is lehet a jövő évi, második fordulóhoz.
Október 4-én, kedden 9.00-13.00 óra között szintén az állatok világnapja keretében óvodás és iskolás csoportokat várunk, akiknek a lakásban és a kertben élő állatokról, azok felelős gondozásáról tartunk játékos minifoglalkozásokat. Helyszíneink a következők lesznek:
Sün Balázs kuckója élő sünökkel (táplálékválogatás, kuckókészítés), Teknőslak vízi és szárazföldi teknősökkel (közös etetés, gondozás, simogatás), Tapiláda rejtett kincsekkel. Kérjük, hogy a csoportok előre jelezzék érkezésüket: info@zoo.szeged.hu
Fotó: Endrédi Lajos