Ezüstkárász (Carassius auratus gibelio)

Angol: Silver prussian
Francia: Cependant celle-ci serait
Német: Silber karausche
Román: Caras
Szerb: Gibel carp
Rendszertan: Pontyalakúak rendje/Pontyfélék családja

 

Élőhely: Őshazája Kelet-Ázsia, valamint Szibéria. Később az elterjedési területük Nyugat-Szibérián keresztül átterjedt Kelet-Európára, beleértve a ponto-kaszpikus területeket, illetve Délkelet-Európa nagy részére is. A 17. századtól kezdve a faj fokozatos nyugat felé történő terjeszkedése volt megfigyelhető. Az inváziós faj 1931-ben felbukkant a Balti-tenger menti államokban, 1948-ban pedig már elérte Dánia, Németország és Finnország folyóvizeit is. Az 1950-es évektől kezdve már semmi nem tudott gátat szabni a megállíthatatlanul Európa felé terjeszkedő halfaj térhódításának. Mára Európában már csak Írország, Skócia, a Skandináv-félsziget északi és keleti része, valamint Észak-Franciaország tekinthető ezüstkárásztól mentes területnek.

Szaporodása: spontán gynogenezis, mint különleges ivartalan szaporodási forma. Az ívásra érett ikrások (nőstények) más halfajokkal, például ponttyal, bodorkával ívnak össze, és kakukk módjára csempészik ikráikat azok ikrái közé. A lerakott ikrákat más pontyfélék hím ivarsejtjei serkentik barázdálódásra, anélkül hogy ezek kromoszómái részt vennének a folyamatban. A kikelő utódok így nem hibridek, hanem tiszta ezüstkárászok. Ivaréretten mind nőstények lesznek, genetikai szempontból tökéletes másolatai az anyjuknak.
Ez a szaporodási mód rendkívül előnyös egy terjeszkedő fajnak, mert nem kell mindkét nemű egyednek bekerülnie egy meghódítandó területre, elég egyetlen nőstény példány is. Viszont egy idő után a túlnépesedett állomány kezdi felélni lehetőségeit; ellenségei, parazitái és kórokozói is elszaporodnak, az egyedszám rohamosan csökken, és a fajt a kipusztulás fenyegeti, hacsak nem tud átváltani az ivaros szaporodásra. Ilyenkor az ezüstkárász képes nemet váltani, ugyanúgy mint a tengerben élő Amphiprion nem (bohóchalak) képviselői.
Érdekes tény, hogy a gynogenezis jelensége csak az európai ezüstkárászokra jellemző, az ázsiai forma között mindig vannak, igaz kis számban hímek is.