Az állatkertekben járva, vagy a sajtóhíreket olvasva sokszor találkozhatunk a „fajmegmentési program”, vagy éppen „tenyésztési program” kifejezésekkel, vagy esetleg idegenül hangzó rövidítéseikkel: EEP és ESB. Sajnos, nagyon kevesen ismerik, mit jelentenek ezek a programok, annak ellenére, hogy nagy a szerepük az európai, hazai állatkertek természetvédelmi munkájában. Kiemelten igaz ez a Szegedi Vadasparkra, ahol arányaiban legtöbb „programos” fajjal találkozhatunk.
Az EEP az European Endangered Species Program rövidítése, amelynek szó szerinti fordítása: Európai Veszélyeztetett Fajok Program, de inkább fajmegmentési, fajfenntartó tenyészprogramként nevezi az állatkerti szakzsargon. Az ESB az European Studbook, vagyis az Európai Törzskönyv rövidítése. Mind a két program, amely egy adott fajhoz, vagy alfajhoz kötődik, az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetsége (EAZA) keretében működik.
Az első ESB, vagyis az Európai Törzskönyvi Program 1923-ban alapult, európai bölények nyilvántartásba vételére. Az állatkerti program sikerének tudható be, hogy az akkor kipusztulás szélén álló ritka emlős ma is él. Utóbb más vadon kihalással veszélyeztetett, de állatkertben szaporítható állatokra indult törzskönyvi program.
Az EEP 1985-ben alakult, német állatkertek kezdeményezésére, akkor még csak 9 ország 26 állatkertjének közreműködésével. A cél a veszélyeztetett fajok állatkerti tartásának és tenyésztésének koordinálása volt, egyben a velük folyó szakmai és tudományos munka hatékonyabbá tétele. A program egyik hozadéka az is, hogy a szervezett szaporítás eredményeként már nincs szükség a természetben született állatok befogására, hogy csökkentsék a beltenyészettséget. Az első hat faj: szakállas keselyű (Gypaetus barbatus), kongói páva (Afropavo congensis), vörös panda (Ailurus fulgens), szibériai tigris (Panthera tigris altaica), okapi (Okapia johnstoni), jávai kancsil (Tragulus javanicus). Jelenleg a hatból kettőben vesz részt a Szegedi Vadaspark.
A kedvező tapasztalatok után több faj programja is követte az elsőket. Az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetsége tulajdonképpen az EEP programok magasabb szintű koordinációjára alakult, 1992-ben. A különböző programok magasabb szintű szerveződési szintje a Taxonomy Advisory Group (TAG) lett, amely az adott rendszertani csoportokba tartozó programokat foglalja magába. Ma már 42 TAG működik, több mint 150 EEP-vel és közel 140 ESB-vel.
Fotó: Ezüstös selyemmajom kölyök (Fotó: Endrédi Lajos)
European Studbook – ESB
A törzskönyvi program elsődleges feladata az állatkerti egyedek nyilvántartásba vétele, az állomány genetikai és létszámbeli változásainak nyomon követése. A törzskönyv vezetője kérdőívek segítségével gyűjti az adatokat az egyes állatkertek szakembereitől, majd az eredményeket összegzi, elemzi. Javaslatot tesz bizonyos egyedek cseréjére, szaporítására, hozzá fordulhatnak azok az állatkertek, amelyek fogadót keresnek a szaporulatnak, vagy éppen új egyedet kívánnak beszerezni. A törzskönyvezető indokolt esetben javaslatot tehet a programjának magasabb szintre való emelésére, vagyis az EEP-vé alakulásra.
European Endangered Species Program – EEP
Jóval magasabb szintű és irányítottságú program, mint a törzskönyv. A feladata az adott faj vagy alfaj állatkerti tartásának koordinálása, egy fenntartható, megfelelő egészségű és genetikai variabilitású (minimum 90%) állomány jöjjön létre, illetve maradjon fenn az állatkertekben. Egy ilyen állatkerti populáció bázisául is szolgálhat adott esetben a faj természetes élőhelyére való visszatelepítésének, természetesen csak ott, ahol ennek fennáll a lehetősége (az élőhely is megfelelő védettséget élvez, valamint képes eltartani több egyedet az adott fajból). A vadon már kipusztult arany oroszlánmajmok (Leontopithecus rosalia), valamint a kardszarvú antilopok (Oryx dammah) visszatelepítésének sikere mutatja az EEP ezen távlati elképzeléseinek jogosságát.
Fotó: Hópárduc kölykök (Fotó: Veprik Róbert)
A programot fajkoordinátor irányítja, akit a faj tartásában járatos állatkertes szakemberek közül választanak ki. Sokáig Dr. Gősi Gábor volt az egyetlen magyar állatkerti szakember, aki ilyen programot vezetett, de jelenleg (2010-ben) is csak egy állatkertész (Vidákovits István, Budapest) képviseli hazánkat a koordinátorok között. A fajkoordinátor munkáját a szintén választott szakemberekből álló EEP-tanács segíti, illetve hoz döntést kiemelt ügyekben.
Az EEP-ben csak az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetségének tagállatkertjei vehetnek részt, amelyek szakmai munkájukon kívül éves tagdíjukkal is hozzájárulnak a programok sikeréhez. A Szegedi Vadasparkban, a teljes gyűjteményhez képest kiemelkedően sok „programos” faj található (több mint 25%).
Együttműködés a programokkal
A fajmegmentési, szaporítási programok sikere elsősorban a részt vevő állatkertek együttműködési kézségétől függ. Gyakorlatban ez a következőképpen zajlik.
Ha a Szegedi Vadaspark úgy dönt, hogy részt kíván venni egy ilyen programban, elsőként biztosítani kell a faj számára megfelelő helyet, számítva arra, hogy sikeres szaporítás esetén annak több egyedét is tartani kell. A lehetőségek felmérése mellett a Vadaspark szakemberei felveszik a kapcsolatot a Taxonomy Advisory Group (TAG) vezetőjével, hogy az adott fajcsoportból melyiket ajánlja, pontosabban melyik faj esetében lenne nagyobb szükség új résztvevőre a programban. Az ajánlása szerint keressük meg az adott EEP fajkoordinátorát, akivel egyeztetünk a lehetőségekről. Előfordulhat, hogy ritkább fajok esetében, amelyre nagy az érdeklődés az állatkertek részéről, hosszú, több éves várólisták alakulhatnak ki. A koordinátor szakmai tanácsokat tud adni a ház, kifutó kialakítására, a takarmányozási és állategészségügyi ismeretekkel kapcsolatban, egyben megadja a minimumkövetelményeket is. Ha mindezt elfogadtuk, és biztosítottak a tartási feltételek, indulhat az állat beszerzésének szervezése a koordinátori ajánlás szerint, amelyet minden EAZA-tag állatkertnek kötelezően el kell fogadnia. A fogadó állatkertek részéről költségek csak a szállítás lebonyolításában merülnek fel, többnyire adományként, vagy úgynevezett tenyészkihelyezés formájában utaznak az állatok.
Fotó: Sörényes hangyász (Fotó: Endrédi Lajos)
A fajkoordinátor határozza meg, hogy az állatkertekben élő egyedek közül melyik szaporodhat, melyik nem. Az olvasó itt némi ellentmondást érezhet, hiszen milyen tenyésztési program az, ahol nem minden egyedet engednek szaporodni? Az állatkertekben az állatok jóval tovább élnek, mint vadon, így hamar túlszaporodhatnak a tartókapacitáshoz képest. Előfordulhat, hogy egyik nemből van túl sok, többnyire hímekből alakulhat ki felesleg. Kis méretű populáció esetén sem jó, ha bizonyos egyedek jól, a mások rosszul szaporodnak, hiszen ez a genetikai variabilitás csökkenéséhez vezethet. A fajkoordinátor a fenti okok alapján tehát korlátozhatja a szaporítást, azon célból, hogy a teljes állomány fenntartható és egészséges maradjon.
Az a kérdés is felmerülhet, hogy ha ilyen sok van állatkertekben egyes veszélyeztetett állatfajból (pl. a szibériai tigrisből több él állatkertekben, mint vadon), vajon miért nem juttatnak belőlük vissza a természetbe. Sajnos, erre nem mindig van mód. A példaként hozott szibériai tigrisek esetében a természetes élőhely annyira beszűkült, hogy nem is lenne képes több tigris eltartására. A megoldás első körben az élőhely védelme és növelése lehet, amit utóbb követhet a visszavadítási program.
Fotó: kistapír születése után (Endrédi Lajos)
Szaporulat elhelyezésében szintén a fajkoordinátor ajánlásai az irányadóak. A Szegedi Vadasparkban született programos állatok számos nyugat- és közép-európai állatkertet gazdagítottak, sőt, észak-amerikai és ázsiai állatkertekben is élnek szegedi származású állatok.