Két éve érkeztek és foglalták el távoli rokonaikkal, a kúszósülökkel együtt – egy új kontinens, Észak-Amerika első képviselőiként – a számukra épített kifutót a feketefarkú vagy más néven társas prérikutyák. Ahogy tavaly, idén is örülhettünk a telet föld alatti üregrendszerükben töltő rágcsálók szaporulatának, ahogy előmerészkedtek és láthatóvá váltak a kölykök. A gondozóik eddig összesen hatot számoltak meg belőlük. Bár nem állnak rokonságban, sokban a szurikátákra emlékeztetnek, hiszen a hasonló környezeti feltételekhez való alkalmazkodás hasonló viselkedést eredményezett. A félénk állatok ugyanúgy két lábra emelkedve figyelve kémlelik a környezetüket, és jeleznek egyből, ha veszélyt éreznek, figyelmeztetve a többieket. Ez, valamint aranyos kinézetük teszi őket állatkerti kedvenccé, mozgalmas családi életük hosszú időre elvarázsolja a látogatóinkat.
A társas prérikutya nem véletlenül kapta ezt a nevet: akár több milliós kolóniákban is élhetnek az észak-amerikai füves pusztákon, a prériken. A nyílt terepen az általuk épített kiterjedt üregrendszer nyújt biztonságot számukra. A „kutya” elnevezést a veszélyhelyzetben adott vakkantásszerű figyelmeztető jelzésük miatt kapták. A mókusfélék közé tartoznak, közeli rokonaik a hazánkban is honos ürgének. A Szegedi Vadasparkban a kifutójukban telelnek át, pontosabban üregeik mélyén vészelik át a hideg hónapokat, majd bújnak elő tavasszal – többnyire többen, mint ahányan befészkelték magukat ősz végén.
Fotók: Endrédi Lajos
