Sarkvidék-kampány – POLE TO POLE

Az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetsége (EAZA) évről-évre hirdet meg kampányt azzal a célzattal, hogy  olyan állatra  vagy állatcsoportra hívja fel az emberek figyelmét, amely veszélyben van, legtöbbször a mi fajunk környezet- és természetpusztító hatása miatt. Az idei kampány a sarkvidékekről szól; az ott élő csodálatos és változatos fajokról, és a veszélyekről, amelyekkel szembenéznek. Bár a sarkvidékek messzire esnek a Föld emberek által sűrűbben lakott területeitől, mégis elmondható, hogy még a sarkoktól legtávolabb élő emberek is felelősek lehetnek például a jegesmedvék kipusztulásáért, de ugyanakkor tenni is tudnak ez ellen. Hogyan?

Segíteni egyszerű, mindössze annyit kérünk, hogy húzzon ki a konnektorból egy vagy akár több elektromos eszközt, amikor nem használja azokat. Azaz húzza ki a mobiltelefon vagy a tablet töltőjét, ha befejezte a töltést, kapcsolja le teljesen a tévét és a játékkonzolt, ne hagyja készenléti állapotban. Viselkedésünknek ez a kis változása együttesen nagy hatással lehet arra, hogy minimálisra csökkenjen az elpazarolt áram, ezáltal csökkenjen a klímaváltozást okozó szén-dioxid kibocsátás. Ha ugyanis a légkörben nő a szén-dioxid mennyisége, erősödik az üvegházhatás.

Az üvegházhatás

A Napról a Földünkre érkező rövid hullámhosszúságú fénysugarak jó része könnyedén átjut a bolygónkat körülölelő légkörön. Az átjutó fénysugarak a Földfelszínen elnyelődve hosszú hullámhosszúságú hősugarakká alakulnak. E hősugarak energiája melegíti fel a felszínt, az pedig a levegőt. A hősugarak egy része visszaverődik az űr felé, de nehezebben jut át bizonyos légköri gázok miatt (szén-dioxid, metán, vízgőz, ózon) a légkörön. E jelenség nélkül Földünk hideg, barátságtalan bolygó lenne.

A jóból is megárt azonban a sok!

Ha ezekből a gázokból túl sok van a légkörben, akkor nagyon kevés hősugár jut ki a légkörünkből. A bennrekedt hősugarak miatt  következik be a felmelegedés. Ez a jelenség könnyen megtapasztalható, ha egy verőfényes napon bemegyünk egy üvegházba, de akár otthonunkban is egy ablaknál. Itt annyi a különbség a Földünkhöz képest, hogy nem a légköri gázok egy része tartja csapdában a hősugarakat, hanem az üveg jelenti az akadályt.
A légkör természetesen is tartalmazza a szén-dioxidot, a metánt, a vízgőz és az ózont is. Természeti folyamatok révén is kerülhetnek ilyen gázok nagy mennyiségben a légkörbe, például egy-egy nagy erejű vulkánkitörésnél. Az utóbbi évtizedekben a légköri szén-dioxid drasztikus növekedése azonban az emberiség életmódja, az igényeink kielégítése miatti ipari technológiák miatt történik.

A kampány „főszereplői”

Ebben az állatkerti kampányban a főszerepet a jegesmedve és a királypingvin játsszák, mivel mindketten nagyon jellemző képviselői az Északi- és a Déli-sarkvidéknek. Világszerte bemutatják az állatkertek őket, a történetüket, valamint támogatásuk lehetőségeit, ösztönözve ezzel arra, hogy változtassunk kicsit a mindennapi életünkön, hogy meg tudjuk menteni ezeket a fajokat is a kipusztulástól.

Az Arktisz és a jegesmedve

A jegesmedve az Északi-sarkvidék természetvédelmi küldetéseinek szimbóluma. A klímaváltozás különösen nagy hatással van a sarki területekre, így a jegesmedvék élőhelyeire is. A jegesmedvék vadászterületéül szolgáló jégtakaró kiterjedése egyre csökken, és bár a jegesmedvék nagyszerű úszók, a szárazföld és a jég közötti, növekvő nyílt víz távolságának leküzdése számukra is egyre nehezebbé válik. Egyre több vizsgálat támasztja alá azt a tényt, hogy ha semmi pozitív változás nem lesz akkor a jegesmedvék a jelenlegi elterjedési területük legnagyobb részéről 50 éven belül ki fognak halni.

Márpedig az északi-sarkvidéki jégtakaró kiterjedése évről-évre csökken. Nem kizárt, hogy akár 1-2 évtizeden belül nyár végére, szeptemberre teljesen elolvad a sarki jég.

Áttérhet-e szárazföldi életmódra a jegesmedve? 

A jegesmedve több tízezer év alatt alakult ki jégen és tengeren élő medvévé. Néhány évtized nem elég arra, hogy e faj szárazföldi életmódra térjen át és rokonaihoz hasonlóan növényi részekkel, bogyókkal, gyümölcsökkel egészítse ki állati eredetű táplálékát. Nagy testű ragadozó révén nagyon sok energiára van szüksége, amit a növényekből nem tud megszerezni. (Egy jegesmedvének évente átlagosan 43 gyűrűs fókát vagy hasonló méretű zsákmányt kell elfogyasztania a túléléshez.)

Az Antarktisz és a királypingvin

A klímaváltozás nyilvánvaló negatív hatással van az Antarktisz kontinensére és az ott honos állatokra is. Az Antarktiszi-félsziget a Föld leggyorsabban melegedő területe! Ez komoly befolyással van és lesz az Antarktisz partvidékén élő fajokra, legfőképpen azokra, melyek élete a tengeri jégtakarótól függ. A globális kilátások sem pozitívak: ha az Antarktisz jégtakarója teljes mértékben elolvadna az éghajlatváltozás hatására, a világ tengereinek szintje elképesztő mértékben, 60 méterrel megemelkedne! Továbbá a kontinens körüli jégtakaró befolyásolja a hő, a nedvesség és a gázok cseréjét az óceán és a légkör között. Ezeknek a változásoknak a rendszere hatással lesz az egész bolygó éghajlatára, a jégtől függő életmódú fajok számára pedig drámai hatással. Az Euphausia superba nevű krillfaj általában a tengeri jégtakarón lévő mikroszkopikus algákkal táplálkozik. Ezek az algák a jégtakaró olvadásával valószínűleg el fognak tűnni, hiszen eltűnik az élőhelyük, és ez negatív hatással lesz a táplálkozási hálózat magasabb szintjeire is. A sarkvidéki tengerek jegének eltűnésével arra számíthatunk, hogy ez több olyan faj kihalását eredményezheti, amelyek túlélése a jégtől függ, köztük sok hal-, pingvin-, fóka- és bálnafaj is.

Mit tehetünk tehát azért, hogy a fenti változások ne következzenek be?

CSÖKKENTSÜK A SZÉN-DIOXID KIBOCSÁTÁST!

–    TAKARÉKOSKODJUNK AZ ELEKTROMOS ENERGIÁVAL!

Sok elektronikus készüléknek van olyan készenléti üzemmódja, melynek során nem nyújt ugyan hasznos teljesítményt, ám ilyenkor is fogyaszt energiát. Az elektronikus eszközök és berendezések készenléti üzemmódjukban is fogyasztanak energiát, akkor is, amikor ki vannak kapcsolva, vagy nem működik az elsődleges funkciójuk. A készenléti üzemmódban hagyott eszközök jelentős mennyiségű energiát fogyasztanak, amely a globális szén-dioxid kibocsátás 1%-áért felelős. Magyarország éves áramfogyasztásával egyenlő mennyiségű áram vész kárba csak Európában azért, mert a háztartásokban a készülékeinket készenléti üzemmódban tartjuk és nem húzzuk ki az elektromos hálózatból!

Vásárláskor figyeljen arra, hogy energiatakarékos készüléket válasszon.

Kerülje azoknak az úgynevezett felesleges elektromos készülékeknek a használatát, mint például: elektromos körömlakk szárító, akkumulátoros seprű, motoros nyalóka…

–    NE CSERÉLJÜK LE GYAKRAN A MOBILTELEFONUNKAT!

Ezeknek a készülékeknek a gyártása során sok tantál nevű fémre van szükség. Ez a kémiai elem nagyobb mennyiségben a coltan nevű ércben található, melynek legfontosabb lelőhelyei Afrika (elsősorban Kongó) trópusi esőerdei alatt találhatóak. A bányászathoz kiírtják az esőerdőt, az ott élő állatokkal együtt. Ezek az erdők rengeteg légköri szén-dioxidot kötnének meg. Ha kevesebb az esőerdő, több szén-dioxid marad a levegőben, erősebb lesz az üvegházhatás vagyis a felmelegedés, gyorsabban olvad a sarki jég.

Ráadásul ezekben a bányákban embertelen körülmények között dolgoztatnak felnőtteket és gyermekeket egyaránt, akik közül sokan halnak meg fiatalon.

–   KERÉKPÁROZZUNK, GYALOGOLJUNK TÖBBET!

Hazánkban hat év alatt több, mint félmillióval nőtt a személygépkocsik száma. Egy liter benzin vagy dízel elhasználásakor átlag 2,5 kg szén-dioxid kerül a légkörbe. Vonattal utazva 4-8 kg, autóval 15,5 kg, busszal 7 kg, repülővel 17 kg személyenként és 100 kilométerenként a szén-dioxid kibocsátás.

Napjainkban  nagyon sok családban alakult ki autó-függőség, pedig ha egy kicsit környezettudatosabban élnénk, lehet, hogy sokkal kevesebbszer kellene az autót használni:

– lehetőség szerint szervezzük úgy útjainkat, hogy egyszerre többen utazzanak egy autóban,    

– használjunk tömegközlekedési eszközöket,

– kerékpározzunk, gyalogoljunk többet!     

Ha ezt sokan megteszik, jelentős mértékben csökken a szén-dioxid kibocsátás, hiszen kevesebb üzemanyag ég el. Ha autózás helyett napi rendszerességgel kerékpározunk, akár évi 1 tonna szén-dioxid kibocsátást is megtakaríthatunk személyenként!!! (Magyarország éves kibocsátása kb. 60 millió tonna.)

A pénztárcánknak sem mindegy! Egy átlagos magyar autós évente 13 500 km-t autózik. Ha közösségi közlekedésre váltana, akár több százezer forintot is megtakaríthatna évente!

Nem mellesleg, izmainknak is jót tesz a mozgás.

Az elmúlt 5-6 évben Szegeden megháromszorozódott a kerékpáros forgalom.

–  NE VÁSÁROLJUNK TRÓPUSI FÁBÓL KÉSZÜLT BÚTOROKAT!

A világot behálózó szállítási rendszereknek “köszönhetően” mindennapossá vált, hogy szerte Európában, így Magyarországon is könnyen juthatunk trópusi fákból készült eszközökhöz, bútorokhoz. Sajnos ezeknek csak kis része származik ellenőrzötten és fenntartható módon működő erdőgazdálkodásból!

Ha Ön trópusi fából készült bútort vásárol, nagy valószínűséggel segíti azt a piacot, amely az igények kielégítéséhez esőerdőket irtat ki. Emiatt- óriás területekről tűnnek el a légköri szén-dioxidot megkötő növények, az élőhely lerombolása miatt az ott élő állatok is elpusztulnak vagy menekülni kényszerülnek. Az ottani éghajlati tényezők miatt a letarolt erdők helyén úgy megváltoznak a körülmények, hogy szinte esélye sem lesz a természetnek a visszaalakulásra.

A megoldás

Hazai fából készült bútort vásároljon! A hazai fakitermelést és újratelepítést olyan törvények szabályozzák, amelyek révén megújulnak az erdők, megmaradnak az élőhelyek. Ráadásul a szállítás során sem kerül annyi szén-dioxid a levegőbe, hiszen sokkal rövidebb az út.

–    GYŰJTSE A HULLADÉKÁT SZELEKTÍVEN!

Ha hulladékainkat szelektíven gyűjtjük, akkor nagy részük újra felhasználható lesz. Így nem kell helyettük újakat gyártani. Ezzel sok szén-dioxid légkörbe való jutását akadályozhatjuk meg:

Az üveget váltsuk vissza, vagy vigyük el üveggyűjtő konténerbe!

1-2 évtizede Magyarországon is sokan hódolnak az ásványvíz ivás divatjának. Pedig gyakran semmivel sem jobb az összetétele, mint a csapvízének. Hazánkban évente 1,4-1,5 milliárd – fejenként 150 db – PET palack kerül forgalomba.

A papírt ajánljuk fel iskolásoknak a papírgyűjtésre vagy tegyük papírgyűjtő konténerbe – a papírhulla-dékból újrapapír készül, így kevesebb fát kell kivágni.

Ha teheti, a konyhai nyesedéket, a levágott füvet komposztálja!

A légköri szén-dioxid növekedése és ezáltal a globális felmelegedés ellen tehát MINDENKI tehet. Egy kis odafigyeléssel, szervezéssel változtathatunk úgy mindennapi szokásainkon, hogy nem kell nagy dolgokról lemondanunk. Ráadásul ha ebben a szellemben nőnek fel a következő generációk is, nekik már a környezettudatos magatartás lesz a természetes. Ne feledjük! Földünkön minden mindennel összefügg. A bolygónk, tőlünk legtávolabbi részén bekövetkező változások is hatással lehetnek életünkre.

Földünk összes élőlényének legalább annyi joga van élni, mint nekünk, embereknek!

EAZA Délkelet-Ázsia Kampány – EAZA Southeast Asia Campaign

Az Európai Állatkertek Szövetsége (EAZA) 2012-ben is folytatja a hagyományos kampánysorozatát a Föld egy kiemelt jelentőségű természetvédelmi területéért, ám ez az első alkalom, hogy a kampányt az IUCN Fajok Túlélési Bizottságával (IUCN/SSC – Species Survival Commission) közösen indítja útjára. Délkelet-Ázsia a Föld egyik legnagyobb biológiai sokféleségével rendelkező régiója, amely olyan ismert és közkedvelt fajok otthonául  is szolgál, mint a szumátrai tigris, az ázsiai elefánt vagy az orangután. Habár a kampány néhány titokzatosabb fajra összpontosít, ezzel azonban megalapozza, hogy a terület sokféle élőhelyének a jövőjét is biztosítsa.
Nem véletlen, hogy a kampány emblémaállata a saola – amit hívnak Ázsia egyszarvújának is – ugyanis sem Európában, sem máshol a világon nem tartják fogságban. A támogatott természetvédelmi projektek fajai is kevésbé ismertek, de ennek logikája az, hogy nem tudunk segíteni a Mekong-harcsán, a vörösnyakú szarvascsőrűmadáron, a sziámi krokodilon vagy másokon, ha nem is ismerjük őket.
A kampány azokra a nagytestű fajokra helyezi a hangsúlyt, amelyek az IUCN Vörös Listáján veszélyeztetett vagy kritikusan veszélyeztetett státuszúak. Ez 162 olyan fajt jelent a halak, a hüllők, a madarak és az emlősök 51 rendszertani családjából, amelyeknek sürgős segítségre van szükségük.

A kampány szükségessége és céljai

Az IUCN/SSC megállapítása szerint Ázsia nagytermetű állatainak fennmaradását elsősorban az illegális kereskedelem, a kíméletlen vadászat és az élőhelyek elvesztése fenyegeti. A lehetséges veszteségek elleni küzdelem segítésére az SSC speciális akciótervet dolgozott ki. Egyes fajoknak, mint a saolának az egyedszáma legfeljebb néhány száz lehet, így még addig kell tenni valamit a megmentésükért, amíg nem késő. Annak ellenére, hogy sok, kevéssé ismert fajról még nagyon sok dolgot nem tudunk, de az biztos, hogy fontos szerepet töltenek be az otthonuk ökoszisztémájának egészséges állapotának fenntartásában, és hozzájárulnak, hogy a trópusi esőerdők – a Föld tüdei – egészségesek és működőek maradjanak.

A területen élő fajok egyedszámát elsősorban az illegális kereskedelem csökkenti, ezért nem elég az erdőket megvédeni – bár ez is létfontosságú természetvédelmi tevékenység; magukat a fajokat is védeni kell a fenntarthatatlan vadászat és befogás ellen.

A kampány közvetlen céljai:
– Az európai közvélemény, intézmények és az európai üzleti világ figyelmének  felhívása Délkelet-Ázsia csodálatos, ám veszélyeztetett fajai iránt;
– 750.000€-s alap gyűjtése délkelet-ázsiai fajvédelmi programok támogatására;
–  Hozzájárulás a délkelet-ázsiai fajok kereskedelmének és vadászatának csökkentéséhez;
– Az európai fogyasztói szokások megváltoztatása, mely bizonyítottan pozitív hatással lesz a természetvédelmi folyamatokra.

A kampány az 1 kg testsúlyúnál nagyobb, kihalás által fenyegetett fajokra koncentrál. AzIUCN/SSC az ASEAN (Association of Southeast Asian Nations – Délkelet-Ázsiai NemzetekSzövetsége) tagországaira összpontosít. A célok megvalósításához Európában is felhívja a figyelmet a délkelet-ázsiai fajokat veszélyeztető tényezőkre; befolyásolni igyekszik az Európai Uniót és más fontosabb döntéshozókat olyan kérdésekben, melyek hatással vannak a délkelet-ázsiai fajok túlélésére; növeli a délkelet-ázsiai természetvédelmi programok támogatását az európai cégek és magánszemélyek segítségével; együttműködik különféle szervezetekkel, melyekkel azonosak a céljaik.

Kampány partnerek:

IUCN/SSC (International Union for Conservation of Nature, Species Survival Commission – Nemzetközi Természetvédelmi Unió Fajok Túlélési Bizottsága) – Ez egy tudományos alapokon nyugvó hálózat mintegy 7500 önkéntes szakértővel (tudományos kutatók, kormányzati tisztviselők, állatorvosok, állatkertek és botanikus kertek alkalmazottai, tengerbiológusok, védett területek vezetői, növények, madarak, emlősök, halak, kétéltűek, hüllők és gerinctelenek szakértői) akik több, mint 100 speciális munkacsoportban dolgoznak. Fő feladatuk, hogy tájékoztatást nyújtsanak az IUCN-nek a biodiverzitás megőrzéséről, a fajokban rejlő értékekről, a fajoknak az ökoszisztéma egészséges működésében betöltött szerepükről és az emberi megélhetéshez való hozzájárulásukról.

ENSZ Biodiverzitás Évtizede (Az ENSZ 2011-2020 közötti Biodiverzitási Stratégiai Terve) AZ ENSZ 65. Közgyűlésén kijelentették, hogy a 2011-2020 közötti időszak az ENSZ Biodiverzitási Évtizede , melynek az a célja, hogy hozzájáruljon a 2011-2020 közötti Biodiverzitási Stratégiai Terv végrehajtásához. Mindennek fő célja az általános biológiai sokféleség különböző szinteken való megőrzése. Az ENSZ Biodiverzitás Évtizede arra ösztönzi a kormányokat, hogy kidolgozzák, végrehajtsák és közöljék a Biodiverzitás Stratégiai Terv nemzeti stratégiáját.

Action Asia (az SSC által életre hívott program) – A program célja, hogy reagáljon a nagytestű délkelet-ázsiai fajok fennmaradását veszélyeztető tényezőkre, különösen az illegális kereskedelemre. Ez jelentheti a fogyasztói kereslet csökkentését és a vad élőlények  kereskedelme jogi szabályozásának hatékonyságnövelését az orvvadászok és a fogyasztók közötti minden szinten (pillanatnyilag ugyanis szinte az összes káros hatású kereskedelmi tevékenység jogellenes és ellenkezik a nemzetközi egyezményekkel). Ezek az intézkedések azonban nagyon időigényesek, és sok faj helyzete annyira kritikus, hogy akár ki is halhatnak, mire ezekre a kérdésekre sikerül megoldást találni. Ezért rövidtávú intézkedésekre is szükség van, hogy a kritikus helyzetben lévő fajok esetében hatékonyan csökkenjen az illegális vadászat.

Miért pont a saola a zászlóshajó faj?

A Közép-Vietnam területéről 1993-ban leírt saola (Pseudoryx nghetinhensis) volt a 20. század egyik leglátványosabb zoológiai felfedezése. A vadon élő állatok közül egyetlen hasonló dolog volt: az okapi (Okapia johnstoni) felfedezése Közép-Afrikában. Az okapi és a saola több szempontból hasonlóak: nagyon egyedi megjelenésűek, a trópusi erdők mélyén élő nagytermetű patások, meglehetősen későn szerzett tudomást a világ a létezésükről. Ám a saola felfedezése csaknem egy évszázaddal követte az okapit, ami miatt még lenyűgözőbb volt a felfedezés. A saola veszélyeztetettebb is, mint az okapi. A saola kizárólag a Laosz és Vietnam területén fekvő Annamite-hegységben él. Felfedezése óta kritikusan veszélyeztetett státuszúként tartják nyilván (2010, IUCN Vörös Lista), elsősorban az élőhelyén zajló intenzív vadászat miatt. A saola rejtett életmódja és a védelmére tett intézkedéseknek a hiánya miatt nem lehet biztosan megbecsülni az egyedszámát, legfeljebb annyit lehet tudni róla, hogy populációja 10-400 egyed között lehet. A saola jelenleg DélkeletÁzsia és így a világ egyik legveszélyeztetettebb emlőse, talán csak Délkelet-Ázsia két orrszarvúfaja van hasonló helyzetben.

Valójában nehéz olyan fajokat találni, melyek az alábbi három dologban hasonlítanak a saolára:
• A magas veszélyeztetettségi szint (kritikusan veszélyeztetett), és fogságban egyáltalán nem tartják – igen érzékeny fajnak bizonyult fogságban.
• Genetikai különállóság (nemzetségének egyetlen faja, de valószínűleg a nemzetségcsoportjának és alcsaládjának is a Bovidae családon belül; nagyon kevés hasonló eset van, amikor az egész nemzetség, sőt akár a nemzetségcsoport és az alcsalád kritikusan veszélyeztetett).
• Kevés természetvédelmi figyelmet kap (a saola sokkal nagyobb veszélyben van, mint Ázsia más, sokkal nagyobb figyelemben és támogatásban részesített nagytestű faja, mint pl. a tigris (Panthera tigris), az ázsiai elefánt (Elephas maximus), az óriás panda (Ailurus melanoleuca) és az orangutánok (Pongo spp.).
Összefoglalva, nehéz elképzelni, hogy a Föld biológiai sokszínűsége szempontjából jelentősebb, és nagyobb természetvédelmi odafigyelést igénylő fajt találjunk, mint a saola.

Délkelet-Ázsia kihalási válsága

Délkelet-Ázsia legtöbb nagytestű állatát a kipusztulás veszélye fenyegeti. A fenyegető tényezők fajonként, élőhelyenként és a régió egyes területein különbözőek. A tényezőket – egymástól nem független – csoportokba lehet sorolni:
• illegális kereskedelem (felnőtt és fiatal egyedek és/vagy tojások; élő vagy leölt állatok; aktív vadászat vagy csapdázás formájában)
• élőhelyek elvesztése (élőhely-átalakítás, -degradáció és -fragmentáció)
• környezetszennyezés, invazív fajok és zavarás)

Szerte a világon és a teljes biodiverzitást tekintve általában az élőhellyel kapcsolatos tényezőket, ezt követően pedig az invazív fajokat tekintik a legsúlyosabb problémáknak. Ellenben a nagytestű délkelet-ázsiai fajok esetében, melyeket az IUCN kritikusan veszélyeztetettnek vagy veszélyeztetettnek nyilvánít, az egyéb fenyegető tényezők eltörpülnek. Ahogy minden általánosításban, úgy itt is lehet kivételekkel találkozni (azaz néhány veszélyeztetett délkelet-ázsiai faj esetében más tényezők a fő veszélyforrások), a fent említett egyenlőtlenség két okból ered:
1. A fajok többsége nem nagytestű; a gerinctelenek többsége ismeretlen a nyilvánosság (vagy egyesek akár a tudomány) számára, nem keresettek a kereskedelem részéről. A nagytestű állatokat szívesebben gyűjtik akár gazdasági akár létfenntartási okokból, mint a kisebbeket, és így sokkal nagyobb arányú fenyegetettséggel találkozunk az illegális kereskedelem és vadászat által, ha az élővilágnak csak a nagyobb testű fajaira összpontosítunk.
2. Ugyanakkor, ha figyelembe vesszük az állatok testméretét, összességében még mindig több állatfajt fenyeget a közvetlen kipusztulás veszélye Délkelet-Ázsiában, mint máshol a Földön. Az élőhelyeket tekintve nem mutat pozitív képet, hiszen a legnagyobb arányban itt jelent veszélyt az élőhelypusztulás. Ezt tükrözi a hatalmas kereslet a délkelet-ázsiai és ázsiai városiak körében a vadvilág és termékei iránt, amely párosul az elmúlt évtizedek növekvő vásárlóerejével és gyors infrastrukturális fejlődésével, és magával hozza majdnem mindenhol a külső piacok könnyű elérhetőségét.

Lehetséges megoldások:

Annak érdekében, hogy a jelenlegi kihalási kockázatot csökkenthessük, az alábbi két célterületre kell összpontosítanunk. Csökkenteni kell az állatok és származékaik iránti keresletet, valamint be kell fektetni a védett területekbe.
1. A kereslet csökkentése
A kereskedelem által serkentett vadászatot tulajdonképpen nem a szegénység, hanem éppen a bőség idézi elő. Ezt bizonyítja a kereskedelem volumenének emelkedése is az elmúlt néhány évtizedben, ami pontosan tükrözi Kína és néhány délkelet-ázsiai ország gazdasági erejének növekedését. A legjobb hosszú távú megoldás ebben az esetben a kereslet csökkentése. Mint minden gyors változás esetében, a társadalmi változásoknak több idő kell. Sok tevékenység folyik a kelet- és délkelet-ázsiai országokban az élővilág kihasználásának fenntarthatóbbá tételére, de ez az időtartam évtizedekben mérhető. A káros mértékű kereskedelem hosszú távú csökkentése érdekében az átmeneti időszakban a terepi vadvédelmi tevékenységeket szükséges támogatni. Ugyanakkor nagyon komoly kockázata van annak, hogy mire a kereskedelem ellenőrzött körülmények közé kerülhet, addigra sok faj eltűnhet a térségből, vagy számuk annyira lecsökkenhet, szétszóródhatnak, hogy a populációk újbóli fellendülése már valószínűtlen lesz. Mivel nagyon sok faj kizárólag Délkelet-Ázsiában fordul elő (esetleg a szomszédos dél-kínai és északkelet-indiai területeken, ahol azonban ugyanez a veszély áll fenn), így ennek a régiónak az elvesztése globális kihalást jelenthet.

2. Befektetés a védett területeken

Az elmúlt évtizedekben jelentős előrelépések történtek Délkelet-Ázsiában a védett területek támogatása terén, és a védett területek irányításának fejlesztése is szükségessé vált (többnyire a helyi közösségek bevonásával). Kambodzsában, ahol mindössze 15 éve ért véget a véres polgárháború, egyes fajok egyedszáma örvendetesen növekszik a hatékony védelemnek köszönhetően. A nemzetközi közösségek számára a nagy kihívás az, hogy pénzügyi és technikai források révén támogassa ezeket a sikereket.
Minden fajnak, mely a kereslet miatti vadászat vagy a nem szelektív vadászati módszerek révén kerül veszélybe, legalább egy hatékony „védett területre” van szüksége (függetlenül attól, hogy tényleges, állami védelem alatt álló területről van szó, magánterületről, helyi közösség területéről, erdőgazdaságról hatékony erdőgazdálkodással; az egyszerűség kedvéért mindezeket „védett területeknek” nevezzük). A jelenlegi állapot távol áll ettől. A régió legtöbb veszélyeztetett nagytestű állata számára nincs hatékony védelem alatt álló terület. Egyszerűen fogalmazva: a régió vadvilágának „mentsvárakra” van szüksége.

Illegális kereskedelem

Különböző céllal kereskednek az állatokkal. Az ázsiai foltos/csíkos macskák prémjére már évszázadok óta nagy a kereslet, főként az európai piacon, hogy luxus ruházati cikkeket készítsenek belőle. A délkelet-ázsiai vidrafajok egyedszáma is jelentősen csökkent a prémkereskedelem miatt, valamint egyes nagytestű hüllők bőre is keresett cikk, de összességében kevés fajról mondható el a régióban, hogy elsősorban a bőre miatt került veszélybe. Az élve elfogott állatokat a kisállat kereskedelemben értékesítik, főként a halakat és hüllőket. A nagytestű, veszélyes állatokat, mint a vadon élő szarvasmarhafajokat, a trófeájukkal való kereskedelem veszélyezteteti. Néhány faj igen keresett a gyógyszerészet részéről, mivel származékaikból tablettákat, italokat készítenek. A legnagyobb mértékű nemzetközi kereskedelmet azonban minden bizonnyal a vadhús kereskedelme képezi. Ráadásul ez nem egyszerűen csak a kellő mennyiségű kalória és fehérjebevitel miatt történik, hanem a hagyomány szerint a vadhús a fogyasztóját különösen nagy erővel ruházza fel. Erre a gyógyászatban is használják. Különféle emlős és hüllőfajokat érinti főként ez a jellegű kereskedelem, a madarak közül csak néhány fajt tekintenek kellően erőteljesnek ehhez. Az árak fajonként igen eltérőek, az olyan állatok, mint a teknősök és a tobzoskák húsa gyakran sokkal drágább, mint a medvéé és a tigrisé. A kereskedelem mértéke az elmúlt három évtizedben jelentősen növekedett, ezalatt az egyes fajok iránti kereslet mértéke megváltozott. Néhány faj annyira megritkult, hogy nem tudják kiszolgálni a keresletet, ezért más fajokkal helyettesítik őket. Például a sülök iránt nagyon csekély volt a kereslet az 1990-es években; most ezek az egyik legkeresettebb fajok. Hasonlóképpen, a dél-kínai hüllőpiacokon megfigyelhető a fellelhető fajok változása; egyre távolabbi területekről kerülnek piacra a fajok, mivel a közelebbi területeket már túlvadászták.

Délkelet- és Kelet-Ázsiában a városi lakosság részéről egyre kisebb a keresleta vadvilágból származó termékek iránt, mint a vidéki lakosság körében. A világ más részein, mint pl. Afrika nagy részén a vadhúst a szegény emberek ételének tekintik, ezért sokkal olcsóbban tudják értékesíteni, mint a háziállatok húsát. Délkelet- és Kelet-Ázsiában ennek épp az ellenkezője igaz. A kevésbé tehetős rétegek is hajlandóak jövedelmük nagy részét vadhúsra költeni akkor is, ha bőségesen rendelkezésükre állnak az olcsóbb hús (pl. a bőségesen rendelkezésre álló, olcsó tenyésztett csirkehús iránt nincs kereslet, ha a vadon élő bankivatyúkhoz hozzájuthatnak). Délkelet-Ázsia nagy részén azok, akik rendszeresen fogyasztanak húst, a tehetősebbek közé tartoznak. A főállású vadászok általában szintén jómódúak és jó kapcsolatokkal rendelkeznek, ám a kereskedelembe kerülő állatok egy jelentős része a különféle gazdasági helyzetben lévő vidéki lakosságtól származik. Összességében tehát az mondható el, hogy bár Délkelet-Ázsia néhány területén a vadászat még mindig a helyi lakosság megélhetését szolgálja, a régió nagy részén a vadászat és a kereskedelem a jómódúak révén zajlik.

A kizsákmányolás hatásai

A vadvilág kereskedelme több okból is káros hatással van Délkelet-Ázsia teljes élővilágára:
• A fő piacok földrajzilag viszonylag közel vannak, és (részben ez okból) szoros a kapcsolat az általános gazdasággal. Kína hatása a kereskedelmi célú vadászatra nagyobb, mint Délkelet-Ázsiáé. Ez nem azt jelenti, hogy a legtöbb állat Kínába kerül, de a nagy értékű állatok többnyire importálásra kerülnek, míg a kis és közepes értékű állatok elsősorban helyi felhasználásra kerülnek. Ugyanakkor fontos szem előtt tartani az országok közötti különbségeket, hiszen Kína a több mint egymilliárd lakosával másképp viselkedik, mint a többi ország.
• Az átlagos népsűrűség Délkelet-Ázsiában sokkal nagyobb, mint a világ más részein, pl. Afrikában, ennek megfelelően az érintetlen területek is sokkal kisebb kiterjedésűek. Délkelet-Ázsiában kevés az olyan terület, amely több mint egynapos járásra van a legközelebbi állandó lakott településtől, főúttól vagy hajózható folyótól. Ez különösen azért aggasztó, mert a nagyobb érintetlen területek – ha egyéb tényezőkben megegyeznek – sokkal ellenállóbbak a különböző mértékű vadászatnak, mint a kisebb területek.
• Délkelet-Ázsiában a természetvédelem politikai támogatottsága továbbra is meglehetősen alacsony. Egy nemrégiben végzett elemzés kimutatta, hogy a tigrisek védelmének legnagyobb anyagi támogatója az indiai kormány. Délkelet-Ázsia más nagytestű fajai nincsenek ilyen helyzetben. Az olyan súlyos kérdések esetén, mint a szűkös költségvetés, a döntések során előnyben részesítik a rövid távú gazdasági haszonszerzést, mint a hosszú távú fenntartható fejlődést; a hosszú távú fejlődés szempontjai ellentétesek a biológiai sokféleség megőrzésével; és a vadvilágot érintő bűncselekmények tekintetében nagyon magas a korrupció. Az utóbbi eredményeként jött létre a „papír park” kifejezés, amely olyan területeket jelent, melyek papíron védettséget élveznek, a gyakorlatban azonban nem különböznek a környező vidékektől. Egyes területeken ezzel a „papír-” előtaggal lehet jellemezni a természetvédelmi törvényeket és irányelveket (pl. környezeti hatásvizsgálatok), valamint minden egyéb védelmi eszközt.
• A helyi lakosság gyakran azt tartja, hogy „a sok soha nem elég”. Néhány állatot már annyira túlvadásztak, hogy a nemzetközi piacokon több száz dollárt is megadnak érte (bár a helyi lakosság ennek a végső árnak csak töredékét kapja meg). Az egyetlen visszatartó erő az erkölcs és a szigorú büntetés lehetne, mivel azonban az orvvadászok a legtöbb esetben büntetlenül működhetnek, így a személyes erkölcs jelenti az egyetlen szabályozást.

Ezek a tényezők összefüggnek. Sok falusi, akik közül a legnagyobb számban kerülnek ki az orvvadászok, érzik ugyan, hogy az egyes fajok túlvadászata nem kívánatos és gyors, ám tehetetlennek érzik magukat, hogy tegyenek ellene valamit. Ha a saját begyűjtő tevékenységüket visszafogják, valaki más úgyis levadássza azokat az állatokat; a vadon élő állatok élőhelyeire vonatkozóan, még ha védett területek is, lehetnek a jövőre nézve olyan gyanús megállapodások hatalmas kedvezményekről pl. gumiültetvényekkel, melyek végső soron az élőhelyek pusztulását jelentik! Kevés olyan ember van, aki ilyen esetben önként lemond a rövid távú előnyökről, függetlenül attól, hogy milyen erősek az elveik és aggodalmuk a jövőt illetően.

Élőhelyek elvesztése

Még mindig vannak Délkelet-Ázsiának olyan részei, melyeket nem ért el a robbanásszerű kereskedelmi célú vadászat. Az olyan állatokat, mint pl. az orrszarvúakat, melyeknek a kereskedelmi ára igen magas, Délkelet-Ázsia legeldugottabb részein is vadásszák. De a régió egyes területei még ma is annyira távol esnek, hogy a kisebb értékű állatok vadászata gazdaságtalan lenne. De ahogy a fajokat egymás után egyre jobban kimerítik, a vadászat a legtávolabbi területeken is egyre erősebbé válik. Azokon a területeken, ahol 20 évvel ezelőtt még csak egy maroknyi faj vadászata volt kifizetődő, ott ma már más elvek szerint különböztetik meg a vadászott fajokat (és ezek a fajok sokkal gyakoribbak voltak 20 évvel ezelőtt), és ha ez a folyamat folytatódni fog, akkor a ma még közönségesnek számító fajok fognak a vadászat újabb célpontjaivá válni.

Ez az előre látható folyamat nagymértékben felgyorsulhat az elérhetőség növelésével. Bármely olyan tényező, mely megkönnyíti az adott terület megközelíthetőségét, amelyet korábban csak néhány vagy több nap alatt lehetett elérni, befolyásolja a költség/haszon egyensúlyt. Ha a szállítás megvalósítható egy pick-uppal (utak révén) vagy hajóval (köszönhetően egy gátnak, mely egy korábban zúgókkal tele folyót hajózhatóvá tesz), az növeli az árakat, és célszerű egy nagyobb mennyiséget összegyűjteni. A legrosszabb, ami történhet Délkelet-Ázsia legeldugottabb vadonjaival, hogy azok elérhetővé válnak hajóval, autóval vagy akár motorkerékpárral.

A kereskedelmi célú vadászat képes elvonni a figyelmet más veszélyforrásokról, melyek eredményeként a régió egyes fajai egyre közelebb kerülnek a kihaláshoz. Az élőhelyek elvesztése ténylegesen nagy problémát jelent. Délkelet-Ázsia nagy részén a természetes élőhelyek támogatottsága 150 évvel ezelőtt nagyobb volt, mint manapság. Az élőhelycsökkenés az 1960-as évektől kezdve különösen súlyossá vált, és míg egyes területeken (pl. Malajzia Sabah tartománya) valószínűtlennek tűnik, hogy a természetes erdők nagy része eltűnjön, addig más területeken hatalmas területek válnak jelentős bevételt termelő ültetvényekké (főként olajpálma-ültetvényekké). Ugyanakkor a legtöbb erdőtípus esetében elegendő számú és méretű védett terület van az élőhely és az állatvilág túléléséhez, ha a vadászat is kontrollálva van. A legtöbb délkelet-ázsiai országban nagyobb – többnyire sokkal nagyobb – arányban maradtak fenn a természetes vagy természetközeli élőhelyek, mint a legtöbb európai országban.

A legaggasztóbb állapot az élőhelyeket illetően az „üres erdő szindróma”: a kifejezést egy 1980-as tanulmány után fogalmazták meg, amely felmérés során kiderült, hogy habár nagy kiterjedésű, kevésbé degradált élőhelyek maradtak még meg, ám azokból eltűntek a vadászatra érzékeny állatfajok. Ennek az erdőkre gyakorolt hosszú távú hatásai pontosan nem ismertek, de kétségkívül negatív hatású, tekintettel, hogy sok nagytestű állat létfontosságú szerepet játszik a növényi magvak terjesztésében, és mint ragadozó, az élővilág egészséges fenntartásában.

Habár igaz, hogy a régióban nagyon sok erdőtípus előfordul, az elmúlt 150 évben jelentősen csökkentek az erdők meglététől függő állatok számára rendelkezésre álló területek, és ezzel együtt csökkent ugyan ezeknek a fajoknak a populációmérete is, de az élőhelyek nem csökkentek olyan mértékben, hogy ez önmagában a kihalásukat eredményezze. A központi kérdés az, hogy kevesebb az állat, amit az adott élőhely el tudna tartani, és így a kihalás megelőzésére az illegális vadászatot kellene ellenőrizni.

Egyes területeken és egyes élőhelyeken a helyzet kevésbé rózsás. Bizonyos területeken az élőhelyek átalakítása és degradációja féktelenül folytatódik a terület igazgatási megállapodásainak eredményeként. Helyi szinten az élőhelyek (illegális) elvesztése helyi kihalásokat eredményez, de az a tény, hogy egyes védett területeket nem érint ez ilyen súlyosan, azt is eredményezi, hogy az állatok találnak még maguknak megfelelő élőhelyet.

Ez alól leginkább a Fülöp-szigetek jelenti a kivételt: a szigetcsoport minden szigetének megvannak azok az endemikus fajai, melyek a világon sehol máshol nem fordulnak elő, és így a fülöp-szigeteki fajok elterjedési területének általános mérete sokkal kisebb, mint a kontinentális fajoké. A nagyfokú erdőirtás sok szigeten azt eredményezi, hogy számos nagytestű fajt fenyeget ez a tényező. A nagytestű állatok jellemzően nagyobb területet igényelnek, mint a kisebb testűek, ezért ők különösen veszélyeztetettek.

Vizes élőhelyek

Mivel a legtöbb országban a védett területek rendszerét az erdészeti minisztériumok hozták létre, ezért a nem erdei élőhelyek, mint a füves területek, a vizes élőhelyek és a bozótosok közül sokkal kevesebb – vagy egyes területeken egy sem – áll védelem alatt. A legtöbb területen még mindig megvan a törekvés arra, hogy az ilyen élőhelyeken is találjanak egy fafajt, amely „hasznos”. Míg a füves területek ázsiai más részein nagy kiterjedésűek, addig Délkelet-Ázsia elsősorban erdős terület, a füves élőhelyek kis területekre korlátozódnak.

Ugyanakkor, ahogy a vizes élőhelyek is, kiváló termőföldet kínálnak, ezért már évszázadokkal ezelőtt művelésbe vették. Míg a nyugati világban is a trópusi esőerdők megőrzésének szükségessége áll a középpontban, addig a délkelet-ázsiai trópusi füves területek és vizes élőhelyek természetvédelmi státusza sokkal, sokkal rosszabb. Lehet, hogy csak egyetlen ártér van Ázsia szárazföldi részén, amely természetes állapotában megmaradt – ez a Hukaung-völgy Mianmarban. A többi nagy sík terület, mint például Thaiföld középső területének alföldje, a Vörös-folyó deltája (Vietnam), a Mekong deltája (Kambodzsa/Vietnam), és az Irrawaddy deltája (Mianmar) jelenleg nagyrészt vagy teljes egészében mezőgazdasági területek. Az élőhely-átalakítási folyamatok egyre inkább eltűntetik a kis síkságok természetes élőhelyeinek utolsó maradványait. Ennek az a következménye, hogy amikor a magas kereskedelmi értékű állatok (pl. az orrszarvúak) iránti kereslet csökken, a legtöbb kihalt faj (pl. a Schomburgk-szarvas, amely Thaiföld középső területének síkságain élt), és a jelenleg a regionális kihalás szélére került fajok (pl. a disznószarvas, amely korábban Délkelet-Ázsia legtöbb országában előfordult, mára azonban csak néhány maroknyi populációja maradt fent) vizes élőhelyeken, füves területeken élő, nem pedig erdei fajok.

Az élőhely-változások egy speciális esete a régió nagy folyóinak nagy halainak esete. A Mekong, valamint a régió más nagy folyóinak sok faja a száraz évszak-nedves évszak szerint vándorol, melynek kiváltója a szélsőséges vízállás. A növekvő folyószabályozással, a fő- és mellékfolyók gátjaival fennáll a veszélye annak, hogy ez a vándorlás megszűnik. A duzzasztógátak különösen fenyegetőek, jó példa erre a régióval szomszédos Kínában lévő Három-szurdok gát a Jangcén, amely kiirtotta a folyóból a világ egyik legnagyobb édesvízi halát, a kínai lapátorrú tokot és a kínai folyamidelfint. Különböző duzzasztógátakat javasolna a Mekongra (amely különösen gazdag az óriáshalakban) és Délkelet-Ázsia más folyóira is.

Szennyezés, invazív fajok és zavarás

A bevezetőben említett három további tényező – a szennyezés, az invazív fajok és a zavarás – jelentősége a délkelet-ázsiai nagytestű fajok rövid- és középtávú kihalásának veszélyeztetésében sokkal kisebb. Ez részben azért van, mert ezek a tényezők leginkább az emberek körül összpontosulnak, ahol sokkal kevesebb az állat. Mindazonáltal, erre is található néhány példa. A banteng Délkelet-Ázsia szárazföldi területeinek nagy részén, Borneó egyes területein és Jáván is előfordul, de elterjedésének nagy részén a vadászat által kiirtották. A jávai Baluran Nemzeti Parkban korábban nagy és erős populációja élt, még az 1990-es években is, amikor máshol jelentősen csökkent a számuk, de az Afrikából betelepített Acacia nilotica egyre inkább elterjed és kiszorítja az elsődleges bantengélőhelyeket. A keselyűk korábban az egyik legelterjedtebb nagytestű madarak voltak a trópusi Ázsiában. A délkelet-ázsiai populációk az elmúlt néhány évtizedben csökkentek a nagytestű növényevők túlvadászata és a háziállatok tetemeinek feldolgozásában bekövetkezett változások miatt, esetleg a keselyűk közvetlen fokozódó üldöztetése miatt. Indiában az 1990-es évekig még nagyobb számban elterjedtek voltak, amikor is egy hirtelen, gyors csökkenés indult meg. Ez a folyamatos csökkenés köszönhető az állatgyógyászati maradványok általi mérgezésnek, esetleg a Délkelet-Ázsiában nem használt gyógyszereknek. A délkelet-ázsiai keselyűk felbecsülhetetlen értéket jelentenek, ha az indiai populációk kihalnak, mielőtt az állategészségügyi szennyezés kérdését meg lehet oldani. Folyamatos, magas kockázatának vannak kitéve a szennyezésnek: az állatgyógyászati gyógyszerhasználat változására lenne szükség Délkelet-Ázsiában, különben a keselyűk néhány éven belül kihalhatnak.

Ugyanakkor az ilyen példák csak kivételek a kereskedelmi célú vadászaton és néhány esetben az élőhelyi tényezőkön kívül. Az állatok populációinak fenyegetésében adódik még egy tényező: a helyzet sokszor olyan nyomasztónak tűnik, hogy a természetvédelemmel foglalkozók is feladják, így a fenyegetés nem csak folytatódik, hanem fokozódik is. Ennek egyáltalán nem lenne szabad, hogy így legyen. Elég ok olyan eset van, ahol nagy kihívást jelentő helyzeteket kell kezelni és stabilizálni, melynek eredményeként kihalásra ítéltnek tűnő populációk is növekedhetnek.

Ilyen eset a kereskedelem által az egyik legkeresettebb állatfaj esete is: a jávai orrszarvúé, amelynek populációja a jávai Ujung Kulon Nemzeti Parkban már évtizedek óta stabil, a hatékony védelemnek köszönhetően. A siker hozzávalói megfoghatatlanok, de a megfelelő emberekkel és elegendő forrással nincs okunk feltételezni, hogy bármely földi dolog túl van a megoldáson.

A Kampány által választott projektek

A projektek több tényező szerint különbözőek. A következő értekezés figyelembe veszi ezek fontosságát, hogy maximalizálja a kampány szerepét az Action Asia-ban. A döntések felismerik, hogy az Action Asia-nak különleges szerepe van, és hogy a fontos természetvédelmi munkák kívül esnek a választott feladatokon.
• A projektek munkáinak olyan fajra vagy fajokra kell összpontosítaniuk, amelyeket az IUCN Vörös Listája kritikusan veszélyeztetett vagy veszélyeztetett státuszba sorol, vagy kivételes esetekben, amelyek más státuszúak ugyan, ám ez nem felel meg a valóságnak. A kritikusan veszélyeztetett fajok esetében, definíció szerint, nagyobb a veszélye a rövid távú kihalásuknak, mint a veszélyeztetett fajoknak, és a korábbiaktól nagyobb prioritást kell nekik adni.
• A projekteknek olyan populációkra kell összpontosítaniuk, melyek fontosak az adott faj fennmaradása szempontjából. Így például Vietnamban közvetlen veszélyt jelent, hogy eltűnik az utolsó ázsiai elefánt és tigris is. Ezeknek a fajoknak más országokban jobb a túlélési esélyük, ezért a globális erőforrásokat át kell csoportosítani.
• A projekteknek a jelenleginél jelentősebb hatással kellene lenniük a terepi munkákra. Például – néhány ritka esettől eltekintve – a tigris és az ázsiai elefánt esetében a nemzetközi támogatás már olyan magas szintű, hogy nem valószínű, hogy egy szerény mértékű támogatás a kampány részéről jelentősen növelni ezeknek a fajoknak a túlélési esélyeit. Hasonlóképpen, ha egy faj számára létfontosságú területen már – tegyük fel – 20 természetvédelmi őr csapat van, akkor a kampány által biztosított további egynek nincs jelentős szerepe (bár a több évre elegendő forrás biztosítása ezeken a területeken az Action Asia feladata).
• A várt rövid távú hatásoknak egyértelműeknek kell lenniük. A legtöbb esetben az elsődleges igény a vadászat olyan szintre csökkentése, amely nem veszélyezteteti az adott populáció(ka)t, és a fő tevékenység többnyire a védelmi intézkedések végrehajtásának (nagymértékű) fokozása.
• Egyéb elsődleges tevékenység lehet a közvélemény figyelmének felkeltése, és az olyan fajokkal, melyeknek csak maroknyi egyede maradt fent (pl. a Swinhoelágyhéjúteknős (Rafetus swinhoei)) való közvetlen biológiai menedzsment (azaz a korábbi erős nyomás hatásai miatt többre van szükség, mint a nyomás megszűntetésére). Néhány kivételtől eltekintve az alapszintű kutatásokat nem valószínű, hogy előnyben kell részesíteni, hacsak a természetvédelem hatékonyságát nem hátráltatja súlyosan a megértés hiánya, hogy mire van szükség és mit kell tenni. Hasonlóképpen a vadászat visszaszorításával kapcsolatos létfontosságú tevékenységeket is segíti a kampány. Végezetül a széleskörű oktatást és a közvélemény figyelmének felkeltését magába foglaló javaslatoknak erősen megalapozottaknak kell lenniük (ellentétben az olyan helyszínen folyó tevékenységeknek, melyeket a kampány anyagilag is támogat).  További pozitív jellemzők
• Az olyan munkák részesülnek előnyben, melyek egyszerre foglalkoznak több erősen veszélyeztetett faj szükségleteivel, de a fajok veszélyeztetettsége és helyzete lehet az egyéni akciók szükséglete.
• Az olyan fajok, melyek alacsony profillal rendelkeznek a nemzetközi természetvédelemben, előnyt élveznek, mert az Action Asia célja, hogy elegendő támogatást biztosítsanak az olyan fajok védelme számára, mint a fehérhasú gém és a vitorlás cápaharcsa.
• Szintén előnyös, ahol a kampány támogatása valószínűleg további forrásokat tud mozgósítani, különösen a kampány utáni években.
• Az olyan projekteknek, melyek be tudják vonni az EAZA tagintézményeket, és kamatoztatni tudják tapasztalataikat, nagy esélyük van, hogy az EAZA tagintézmény a kampány után is közvetlen támogatást nyújtson, és az európai lakosság felelősségtudatát is növelheti.
• Az emberek bevonása sokkal személyesebb, mint egy gyűjtődobozba pénzt dobni, így lehetőség van növelni a közvélemény érdeklődését az adott kérdés iránt.

EAZA Emberszabású Kampány – EAZA Ape Campaign

Az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetsége (EAZA) több mint tíz éve folytat átfogó nemzetközi kampányokat egy-egy állatfaj, vagy egy adott természetvédelmi kincsekben gazdag, de veszélyeztetett terület megmentése érdekében. 2000 óta az európai állatkertekben gyűjtöttek petíciót azért, hogy az Európai Unió hatékonyabb lépjen fel a trópusi országokban egyre súlyosabb krízist okozó vadállat irtás ellen (Bushmeat Campaign), kértünk pénzadományokat a dél-amerikai atlanti partvidéki esőerdők és Madagaszkár megmentésére, vagy éppen a kétéltűek, tigrisek, orrszarvúak, ázsiai teknősök és európai ragadozók kritikus helyzetére hívtuk fel a figyelmet. Bár Magyarországon nem a pénzadományok domináltak, Európa szerte jelentős összegek gyűltek össze egy-egy kampány során (500 ezer és 1 millió euró között), amelyekkel elsősorban az élőlények élőhelyén működő természetvédelmi programokat támogatta az EAZA.

A 2010. végén indult új természetvédelmi kampány egy hozzánk közel álló állatcsoport, pontosabban a legközelebbi rokonaink, az emberszabású majmok súlyos helyzetére hívja fel a figyelmet. Többen közöttük, mint a hegyi gorilla, a kipusztulás szélén állnak, de általában elmondható, hogy komoly problémák vannak a fajok és élőhelyük védelmét tekintve. A Szegedi Vadasparkban a Föld napjához kapcsolódó rendezvényünkön, az április 17-én indul a természetvédelmi kampány, számos érdekességgel és hasznos tudnivalóval szolgálva a hozzánk látogatókat.

Kik azok az emberszabásúak?

Régen az embert különálló családba sorolták az emberszabású majmoktól, úgy vélték, hogy túlságosan nagy távolság van közöttünk. Az ember és az emberszabásúak evolúciós elkülönülésének időpontját 20-25 millió évre becsülték. Azonban a genetikai kutatási módszerek fejlődésével jelentősen módosult ez a kép, eszerint az ember és a legközelebbi rokonaink, a csimpánzok törzsfejlődése kb. 6-7 millió éve vált szét. A régészeti leletek azóta megerősítették ezt, ami megváltoztatta a rokonságunk rendszertani beosztását is. Vagyis, a 2-2 csimpánz-, gorilla- és orángutánfajjal együtt egy családba, az emberfélék családjába (Hominidae) tartozunk. A gibbonok távolabbi rokonaink, velük együtt az emberszerűek öregcsaládjának (Hominoidea) tagjai vagyunk. Tehát a rokonság valóban nagyon közeli, a csimpánzokkal való genetikai azonosságunk kb. 96%-os.

Az emberszabású majmok ősei velünk szemben kevésbé alkalmazkodtak a változatos élőhelyekhez, talán nem bírták a versenyt az ősi emberekkel sem, így elsősorban viszonylag területen és csak bizonyos élőhely típusokban maradtak fenn. Valamennyien trópusi erdőkben élnek, viszonylag kis létszámú csapatokban. A modern korban elsősorban ez a specializálódás okozza sérülékenységüket, az élőhelyük elvesztése a fajaik pusztulásával jár.

Veszélyek és tennivalók

Az emberszabású majmok 6, és a gibbonfélék 16 faját a vadászat, az erdőirtások és a betegségek veszélyeztetik. A segítségünk nélkül ezek a csodálatos és emblematikus állatok ki fognak halni. Valamennyien veszélyeztetettek, sőt, néhányukat egyenesen a kipusztulás fenyegeti. Például a hainani gibbon a kihalás szélén áll, kevesebb, mint 20 vadon élő egyedével, a Diehl-nyugatigorillákból pedig kevesebb, mint 400 egyed él. Nem csak azért kell biztosítanunk az emberszabásúak túlélését, mert morális kötelezettségünk ezt tenni. A trópusi erdők ökoszisztémája létfontosságú az emberek számára is, az emberszabásúak pedig kulcsfajokként alapvető szerepet játszanak élőhelyükön. Segítenek az erdők szerkezetének fenntartásában, és számtalan növényfaj magvainak szétszórásában s fontos a szerepük. A védelmük nem könnyű feladat, de tudjuk, hogy ezzel a lépéssel valóban képesek lehetünk rávonni a figyelmet az élőhelyeket és a fajokat veszélyeztető tényezőkre.

Az EAZA Emberszabású Kampány az emberszabásúakat veszélyeztető tényezőkre és a sürgős tennivalókra hívja fel a figyelmet. Az EAZA tagjainak és a kampány egyéb partnereinek segítsége révén az emberszabásúak fennmaradásának biztosításáért és egy időtálló természetvédelmi szabályrendszer lefektetéséért fogunk dolgozni. Ha nem tudjuk megóvni az emberszabásúakat és az ökoszisztémát, amelytől függenek, akkor hogyan akarjuk megóvni a teljes természeti világot?

A kampány célja: lényegi és időtálló hozzájárulás az emberszabásúak és élőhelyeik védelméhez.

A kampány fő célkitűzései:
1. Az élőhelyek védelmének növelése, és az élőhelyek pusztulásának csökkentése.
2. Az emberszabásúak vadászatának, valamint akár élő egyedeikkel, akár a tetemeikkel történő kereskedelmük csökkentése.
3. A fogyasztói szokások megváltoztatása, ezáltal csökkentve az emberszabásúakra és élőhelyeikre nehezedő nyomást.
4. Egymillió eurós alaptőkével a folyamatban lévő természetvédelmi programok anyagi támogatása.

A kampány céljainak elérése az emberek emberszabásúakkal szembeni felelősségtudatának növelésén, a döntéshozókra gyakorolt nyomáson, valamint a természetvédelmi programok támogatásához adomány gyűjtésén keresztül valósulhat meg. A kampány az élőhelyek elvesztésére és a kereskedelemre – nemzeti és nemzetközi szinten egyaránt –, valamint az emberszabásúakra is veszélyt jelentő betegségek kontrollálására koncentrál. A kampány támogatására és a célok eléréséhez fontosak a különböző szervezetekkel és projektekkel való kapcsolatok.

A Szegedi Vadaspark elsősorban oktatási-nevelési munkával segíti az európai kampányt, tehát a 3. ponthoz igyekszünk a magunk részéről a legtöbbet hozzátenni.

Fenyegető tényezők

Az összes emberszabású veszélyben van a vadászat, az élőhelyek elvesztése és a betegségek miatt. Ezeknek a veszélyeztető tényezőknek – melyekért leginkább az ember a felelős – hatására a legtöbb emberszabású veszélyeztetett vagy kritikusan veszélyeztetett státuszú az IUCN Vörös Listáján.

Vadászat és kereskedelem

A vadászat Afrikában és Délkelet-Ázsiában egyaránt az egyik legfőbb oka az emberszabásúak állományainak csökkenésének. Ez többnyire a húsuk kereskedelme miatt történik („bushmeat” – vadhús), illetve kisebb mértékben az élő utódokkal és a testrészekkel való kereskedelem miatt; utóbbit többnyire mágikus szertartásokra vagy orvoslási céllal használják. Gyakran vezetnek vadászathoz az emberek és az emberszabásúak közötti konfliktusok is, pl. mivel az emberszabásúak természetes élőhelyei közé behatoló mezőgazdasági területeken megdézsmálják a termesztett növényeket. Az emberszabású majmok és a legtöbb gibbonfaj vadászata illegális tevékenység. A legtöbb országban ugyanakkor nem tartatják be szigorúan a törvényeket, vagy könnyű azokat kijátszani, így a vadászat folytatódik tovább.

A bushmeat a legáltalánosabb kizsákmányolási formája a vadon élő állatoknak. Afrikában és Délkelet-Ázsiában egyaránt hatalmas méreteket ölt. A vadhús vadászat már régóta nem a helyi közösségek létfenntartását szolgálja. A vadhús vadászat ugyanis ma már illegális, és elsősorban kereskedelmi célú. Az élőhelyek elvesztése, főként a faipari tevékenységek miatt, az erdőterületek kiterjedésének csökkenésében és fragmentálódásában jelentkezik. Ez lehetővé teszi a vadászoknak, hogy könnyebben hozzáférjenek az ilyen élőhelyekhez, és ezáltal az emberszabású majmokhoz is, biztosítva ezzel a kereskedelem számára a folyamatos vadhús ellátást. A vidéki területek és a városközpontok között jól kiépített a hálózat, amely gyakran az országhatárokon is átnyúlik.

Afrika legtöbb területén széles körben fogyasztják a főemlősöket, és habár a kereskedelemben az emberszabásúak csak kis mértékben fordulnak elő, vadászatuk mégis jelentős természetvédelmi problémát jelent. Az emberszabású majmok húsa a tévhit szerint erőt és fortélyt ad a fogyasztóknak. Továbbá nagy értéke miatt a magas rangú emberek előszeretettel szolgálnak fel vendégeiknek vadhúst. Az emberszabásúak testrészeit a tradicionális gyógyászatban is használják. Húsuknak és testrészeiknek magas értéke nyilvánvalóan ösztönzőleg hat a vadászok és a fogyasztók közötti kapcsolatok fenntartására.

Az élő emberszabásúak kereskedelme

Az élő emberszabásúakkal, főként, mint házi kedvencként való kereskedelem szintén jelentős természetvédelmi problémát jelent élőhelyükön belül és nemzetközi szinten egyaránt. Az illegális nemzetközi kereskedelem a kisállat-kereskedelmet, a magángyűjteményeket, és az azon területeken fekvő állatkerteket szolgálják ki, ahol nincs szigorú szabályozás, és nincsenek összehangolt tenyészprogramok.

Afrikában az élő emberszabásúak kereskedelme nagyrészt a bushmeat „melléktermékeként” jelenik meg. A felnőtt állatokat húsukért megölik, az életben maradó fiatalokat pedig élve próbálják értékesíteni. Az elkobzott állatok menhelyekre kerülnek. Ezen állatok közül azonban csak nagyon kevesen kerülnek visszatelepítésre természetes élőhelyükre, mivel szinte lehetetlen beazonosítani őket, hogy honnan származnak, hiányoznak a biztonságos helyek a visszatelepítésekhez, a menhelyen nevelkedett állatokból hiányzik a megfelelő szociális élethez és a túléléshez szükséges képesség, és az ilyen visszatelepítési programok önmagukban is nagyon költségesek. Így végül is ezek az állatok a menhelyeken maradnak. Délkelet-Ázsiában az orangutánok kereskedelme a házikedvencek piacán komoly problémát jelentett a közelmúltban. 1995 és 1999 között mintegy 1.000 orangután-kölyköt importáltak Tajvanra. Ez a kereskedelem mára nagyrészt megszűnt, ám az élő állat kereskedők még mindig nagy haszonnal dolgoznak. Az indonéz törvények ellenére, melyek 75 éve nyújtanának védelmet az orangutánoknak és a gibbonoknak a vadászattól, a populációk csökkenése azt mutatja, hogy a vadászat tovább folytatódik. Ahogy Afrikában, úgy itt is nagy számban érkeznek elkobzott állatok a menhelyekre.

CITES

A vadon élő állatok kereskedelmét a Washingtoni Egyezmény (CITES) szabályozza. Az emberszabásúak fajai az Ő. függelékbe tartoznak, amely azt jelenti, hogy az Egyezmény aláírói csak bizonyos esetekben, és csak engedélyekkel rendelkező állatokat importálhatnak vagy exportálhatnak. Jelenleg az összes ország, ahol az emberszabásúak őshonosak, valamint a legtöbb európai ország is aláírta az Egyezményt. Ugyanakkor a kereskedelme nagy része titokban zajlik, általában más illegális tevékenységekkel karöltve.
A CITES szabályozása ellenére az illegális kereskedelem továbbra is folyik, beleértve a húsok Európába, valamint az élő állatok Közel- és Távol-Keletre való importját.

Élőhelyek elvesztése

Az élőhelyek elvesztése az egyik legfőbb veszélyforrása az emberszabásúak fennmaradásának. Az emberszabásúak élőhelyei, a trópusi esőerdők kiterjedése folyamatosan csökken a mezőgazdasági területek térnyerésével, az urbanizálódott területek fejlődésével és a fakitermeléssel, és ezek mindegyike a fák és egyéb növények – melyek táplálékot és búvóhelyet jelentenek az emberszabásúak számára – pusztítását eredményezik. Ezen tevékenységek hatására csökken tehát az emberszabásúak létéhez megfelelő élőhelyek mérete, de romlik a fennmaradó élőhelyek minősége is, mivel az ipari tevékenységekhez szükséges infrastruktúra feldarabolja és szennyezi azokat. Az utak és az emberek számának növekedésével együtt növekszik az emberszabásúakra nehezedő zavarás, a vadászat és a betegségek okozta veszélyek mértéke.

Az emberszabásúak populációi a fragmentált erdőfoltokban elszigetelődnek egymástól, ezzel megnő a kockázata annak, hogy egy-egy ilyen izolált populációt a helyi katasztrófák (pl. járványok, extrém időjárás) teljesen kipusztítsanak. Továbbá a kis, elszigetelt populációk sokkal inkább ki vannak téve a genetikai leromlásnak, például a beltenyészet révén, amelynek eredményeként csökken az állomány fitnesze és a genetikai variabilitása, így a megváltozó körülményekhez való hosszú távú alkalmazkodás esélye is.

Esetenként az erdősítési folyamatok tovább csökkentik az élőhelyek minőségét, mivel nem őshonos növényfajokat ültetnek, vagy monokultúrákat hoznak létre, elsősorban gazdasági érdekeket szem előtt tartva. Az így létrejövő élőhelyek alkalmatlanok az emberszabásúak populációinak fenntartásához. Végezetül, az erdőirtások hozzájárulnak a klímaváltozáshoz is, amely további veszélyforrást jelent az emberszabásúakra – köztük az emberre is.

Ők és mi?

Az emberszabásúak élőhelyén végzett mezőgazdasági és fakitermelési munkálatok a helyi emberek és a külföldi fogyasztók igényei szerint történnek. Amíg a helyi lakosság népessége kicsi, addig az ő tevékenységük (élelem és faanyag gyűjtése az erdőből, növénytermesztés, állattenyésztés) még fenntartható, azaz harmóniában tudnak együtt élni az emberszabásúakkal, és az esőerdő teljes életközösségével. Ugyanakkor a népesség növekedésével olyan technológiákat (pl. tarvágások, égetések, bányászat) kezdenek el használni a maguk fenntartására, melyek az emberszabásúak élőhelyeit is rombolják. Amikor a mezőgazdaság és a fakitermelés gazdasági méreteket ölt, sokkal gyorsabban képesek tönkretenni az emberszabásúak élőhelyeit, mint a helyi érdekű tevékenységekkel. A kereskedelmi célú mezőgazdaság és fakitermelés termékei, pl. a pálmaolaj és a teakfa bútorok általában exportálásra kerülnek, mivel a fejlődő országoknak a jövedelem mindennél fontosabb. A kereskedelmi célú mezőgazdaság azt eredményezte, hogy az emberszabásúak elsődleges élőhelyeit monokultúrák váltották fel, ahol például olajpálmát és szóját termesztenek, hogy azokból különféle termékeket, bio-üzemanyagot állítsanak elő. A nagy mértékű fakitermelés lehetővé teszi, hogy a nyugati piac számára bútorokat gyártsanak, ugyanakkor hatalmas területekről irtják ki így az elsődleges erdőket.

Egészség, betegség

Az emberszabásúak fennmaradását komolyan veszélyeztetik a betegségek is. Habár az tény, hogy néha mindenki (mi is és legközelebbi rokonaink is) időnként megbetegszik, ám az emberszabásúakat az emberi tevékenységek hatására egyre gyakrabban és súlyosabban támadják meg a betegségek. És ahogy az emberek esetében is, az emberszabásúaknál is jobb megpróbálni fenntartani az egészséges állapotot, mint a betegségeket gyógyítani. A megelőzés a legjobb gyógymód!
Az élőhelyek elvesztése és a vadászat erős stresszhatást jelent az emberszabásúakra, amelynek következtében sebezhetőbbekké válnak a betegségekkel és fertőzésekkel szemben. A betegségek néha a fajok között is terjedhetnek. Például ugyanazon gyümölcsfánál táplálkozva a gyümölcsevő denevérekről átterjedhet az ebola vírusa a gorillákra és a csimpánzokra. A nyugati gorillák élőhelyének (Kongói Köztársaság, Kamerun, Gabon) beszőkülése miatt az ebola gyorsan szét tud terjedni az állományban. Feltételezések szerint a gorillák 25%-a az ebola következtében pusztul el; az ebolával fertőződött gorillák 90%-a erős külső és belső vérzések közepette elpusztul. Mivel a csimpánzok jelenleg még elterjedtebbek, mint a gorillák, így az ő állományukban lassabban terjed az ebola.

Az emberek és az emberszabásúak közötti közeli rokonság miatt mi is megfertőződhetünk, és a legtöbb betegségüket mi is elkaphatjuk: ezeket a betegségeket nevezzük antopozoonózisoknak, illetve zoonózisoknak, azaz emberről állatra és állatról emberre terjedő betegségeknek. Amikor az immunrendszer ismert kórokozóval találkozik, azzal fel tudja venni a harcot. Ugyanakkor az emberek és háziállataik mind több és változatosabb betegséget hurcolnak be az emberszabásúak élőhelyeire, melyek az emberszabásúak szervezetének eddig ismeretlenek voltak, így sokkal fogékonyabbak rájuk. A házikedvencként vagy a rehabilitációs központokon tartott emberszabásúak gyakran fertőződnek az emberektől tuberkulózissal és hepatitisszel.

Hogy akadályozhatjuk meg az emberszabásúak kipusztulását?

Ahogy egyre szélesebb körben felismerik az emberszabásúak betegségeit, meghatározhatóak azok a megelőzési módszerek, amelyek a vadon élő állományok megőrzését szolgálják. Ezen célok érdekében a következő erőfeszítéseket lehet tenni:

1. feljavítani az emberszabásúak élőhelyeit a természetes határok visszaállítása vagy új határok létrehozásával, amelyek csökkentik, vagy gátolják a betegségek terjedését; vagy 2. a betegségek terjedésének meggátolására csökkenteni az emberek és emberszabásúak közötti interakciókat. A legkézenfekvőbb és legsikeresebb lépések e cél elérése érdekében az ökoturizmus terén tehetőek. Az ökoturizmus révén ugyanis az emberszabásúak és az emberek közötti távolság lecsökken, megnövelve ezzel a fertőzések átadásának esélyét. Ezért a turistákat egyre inkább szigorú protokollok betartására kötelezik, hogy a lehető legkisebb kockázatot jelentsék az éppen megfigyelt, vadonélő emberszabású populációra (például egy egyszerű megfázásos tünetegyüttes is kizárja a látogatás esélyét).

A betegségek és fertőzések megismerése nagyban segíti az orvostudomány fejlődését. Néhány különleges esetben vadon élő majmoknál is alkalmaznak állatorvosi ellátást, pedig ezek logisztikai, politikai és anyagi problémákba ütközhetnek.

Mit tehetünk mi?

Minden emberszabású túléléséhez fontos az élőhelyük védelme. A hatékony élőhelyvédelem csak a különböző emberek (a tudósoktól és a helyi vadőröktől az állatkertekig, a pedagógusokig és a fogyasztókig) egyesített tevékenysége révén valósulhat meg. Az állat-növény interakciókra kiterjedő gondos tanulmányok alapján a kutatók meg tudják határozni, hogy hogyan működik egy sikeres élőhely. Az emberszabásúak élőhelyeinek vizsgálatával nő az ismeretünk az emberszabásúak számáról, amely hozzájárul a hatékony élőhelyvédelmi tervek kidolgozásához. A tudományos kutatások eredményei segíthetnek meggyőzni a döntéshozókat is az emberszabásúak élőhelyeinek megóvásának fontosságáról. A parkőrök és a helyi hivatalnokok állnak az aktív élőhelyvédelem arcvonalában. A sérülékeny élőhelyeken járőrözéssel tudják csökkenteni az illegális vadászatot, a fakitermelést és egyéb tevékenységeket. Az orvvadászat megállításáért dolgoznak a csapdák eltávolításával és a vadon élő emberszabásúak kereskedelmének életben maradt áldozatainak elkobzásával.

Az oktatásnak, így a felelősségtudat növelésének, valamint a tanításnak, hogy mit tehetünk, központi szerepe van a sikeres élőhely-védelemben. Ez a fajta nevelés az iskolákon, az állatkerteken, múzeumokon és társadalmi szervezeteken keresztül valósulhat meg. Az emberszabásúak élőhelyén élők oktatása szintén nagyon fontos. A helyi társadalmi és természetvédelmi szervezetek fontos szerepet játszanak a helyi emberek nevelésében, hogy miért szükséges az élőhelyek megóvása.

Az állatkertek különleges helyet foglalnak el az emberszabásúak élőhelyeinek védelmében a felelősségtudat növelését szolgáló kampányaik, és a hatékony oktatási tevékenységük által. Az állatkertek által mind a zárttéri állományokkal, mind a terepen végzett kutatások szintén hozzájárulnak ahhoz, hogy megértsük, miért van szükségük az emberszabásúaknak a jelenlegi élőhelyeikre.

Mit tudunk tenni fogyasztóként?

A fogyasztó társadalom jelentős pozitív hatással lehet az élőhelyvédelmi törekvésekre. El tudjuk kerülni, hogy olyan termékeket vásároljunk, amelyek az esőerdők pusztításával járnak, mint a trópusi keményfából vagy pálmaolajból készült termékek. Ahol lehetséges, fair-trade és fenntartható módon előállított termékeket kellene keresnünk, amely tisztességes bevételt jelent az ilyen élőhelyeken élő emberek megélhetéséhez. A befolyásos vállalatokat és hatóságokat meg kellene győzni, hogy az élőhelyeket pusztító tevékenységeik helyett az élőhelyek megőrzéséért dolgozzanak.

Az élőhelyek jövőbeli fennmaradásának másik lehetősége a kulcsfontosságú területek vagy az esőerdők közötti természetes folyosók megvásárlása lehet. Ez nem csak az élőhelyek fennmaradását segíti, hanem a közöttük meglévő kapcsolatot is, kiküszöbölve ezzel az emberszabásúak populációinak egymástól való elszigetelődését. Ezek a területvásárlások szintén kedvező bevételt jelentenek a kérdéses országoknak. Ezekhez a tevékenységekhez azonban tőke kell. Azok az emberek, vállalatok, intézmények és hatóságok, melyek nem tudnak aktívan részt venni a legközelebbi rokonaink élőhelyeinek megóvásában, pénzügyi támogatásuk révén tudnak értékes részesei lenni a természetvédelemnek.

Az emberszabásúak bemutatása

Az EAZA Emberszabású Kampány az összes emberszabású majomra és a gibbonokra összpontosít. Az alábbi táblázat összefoglalja a kampányban szereplő fajokat. De természetesen nem feledkezhetünk meg a legnépesebb, és legkevésbé veszélyeztetett emberszabásúról: magunkról, a Homo sapiens sapiens-ről sem. Hiszen ez a faj felelős a legnagyobb részben a többi emberszabásút fenyegető tényezők kialakulásáért. A kampányban résztvevő fajok rendszere

Emberszerűek öregcsaládja (Hominoidea)

Gibbonfélék (Hylobatidae) családja
Hylobates nemzetség
Hylobates agilis fürge gibbon EN
Hylobates albibarbis fehérszakállú gibbon EN
Hylobates klossii Kloss-gibbon EN
Hylobates lar fehérkező gibbon EN
Hylobates moloch ezüst gibbon EN
Hylobates muelleri Müller-gibbon EN
Hylobates pileatus sapkás gibbon EN
Nomascus nemzetség
Nomascus leucogenys fehérarcú gibbon CR
Nomascus siki annami gibbon EN
Nomascus gabriellae aranyarcú gibbon EN
Nomascus concolor bóbitás gibbon CR
Nomascus hainanus hainani gibbon CR
Nomascus nasutus szürkebóbitás gibbon CR
Hoolock nemzetség
Hoolock hoolock nyugati hulok EN
Hoolock leuconedys keleti hulok VU
Symphalangus nemzetség
Symphalangus syndactylus sziamang EN

Emberfélék családja (Hominidae)
Emberszabású majmok (Ponginae)
Pongo nemzetség
Pongo pygmaeus borneói orangután EN
Pongo abelii szumátrai orangután CR
Gorilla nemzetség
Gorilla gorilla nyugati gorilla CR
Gorilla beringei keleti gorilla EN
Pan nemzetség
Pan troglodytes csimpánz EN
Pan paniscus bonobó EN

Veszélyeztetettségi kategóriák az IUCN Red List szerint:
CR – kritikusan veszélyeztetett
EN – veszélyeztetett
VU – sebezhető

Gorillák

Honnan származnak a gorillák? A nyugati gorillák Nyugat-Afrikában, a keleti gorillák Közép-Afrikában élnek.
Mekkora egy gorilla? A hímek 1,70 m magasak, súlyuk 180 kg körüli, a nőstények 1,50 m magasak, és 100 kg körüli súlyúak.
Meddig élnek a gorillák? Állatkertben a legidősebb gorilla 54 éves volt.
Hogyan élnek a gorillák? Általában egy felnőtt hím több nősténnyel és különböző korú
kölykeikkel él együtt.
Veszélyeztetettek a gorillák? A keleti gorilla veszélyeztetett, a nyugati gorilla pedig kritikusan veszélyeztetett, populációjuk egyre csökken.
A gorilláknak két faja van: a nyugati gorilla (Gorilla gorilla) és a keleti gorilla (Gorilla beringei).

A nyugati gorillát további két alfaja különíthető el: a síkvidéki nyugatigorilla (Gorilla gorilla gorilla) és a Diehl-nyugatigorilla (Gorilla gorilla diehli). A keleti gorillának szintén két alfaja van: a Grauer-keletigorilla (Gorilla beringei graueri) és a hegyi keletigorilla (Gorilla beringei beringei). Az európai állatkertekben – két, Antwerpben tartott Grauer-keletigorilla nőstény kivételével – csak síkvidéki nyugati gorillákkal találkozhatunk. A hímek és nőstények között szembetűnő az ivari dimorfizmus, a hímek kétszer akkora súlyúak, mint a nőstények. 12-13 évesen a hímeken válltól a farukig feltőnő ezüstös színezet alakul ki. Ezért nevezik a felnőtt hímeket „ezüsthátúaknak”. Minden felnőtt hímen kialakul ezt az ezüstös hát, nem csak a domináns egyedeknél. Az összes emberszabású majom közül a gorillák csapatai mutatják a legstabilabb szerkezetet. A csapat viselkedésének központjában mindig az ezüsthátú hím áll. Különösen a hegyi keletigorilláknál egy fiatalabb hím átveheti a domináns szerepet a csapaton belül, de az idős ezüsthátút soha nem űzik el a csapatból. Amikor az ezüsthátú elpusztul, a csapat felbomlik, és a nőstények más csoportokhoz csatlakoznak.

A hegyi keletigorillák élnek a legmagasabb területeken, a Virunga-hegység 2.200-4.000 m közötti régiójában. A nyugati gorillák síksági erdőkben, mocsarakban, illetve hegyi erdőkben élnek 1.600 m magasságig. A gorillák növényevők. A nyugati gorilláknak egyfajta táplálkozási kultúrájuk van, tanult elemekkel, melyet nemzedékről nemzedékre átadnak egymásnak. Nemrégiben első alkalommal figyeltek meg eszközhasználatot is vadon élő gorilláknál: egyikőjük a Mbeli Bai mocsarában a vízbe lépve sétabotot használt. A gorilláknak csupán mintegy 20%-a él védett területeken, ahol, legalábbis elméletben, védve vannak az élőhelyek emberek általi átalakításaitól. A fennmaradó 80%-ot komolyan veszélyezteti az élőhelyek elvesztése. A kritikusan veszélyeztetett nyugati gorillákat elsősorban a rendkívül nagy szintő vadászat, valamint a betegségek általi magas mortalitás (amely egyes elzárt területeken 90% fölötti) fenyegeti. Ezeknek a tényezőknek a hatására az elmúlt 20-25 évben (egy gorillageneráció alatt) a becslések szerint a gorillák létszáma 60%-kal csökkent. A legszigorúbban védett területeken is komoly gondot jelent az orvvadászat, valamint az ebola, amely a védett területek mintegy felén jelent komoly csapást a gorillákra. A Kongói Demokratikus Köztársaságban a bányászat szintén pusztító hatással van az élőhelyekre és a gorillák létszámára. Kongóban elsősorban aranyat és Coltan-ércet bányásznak. A Coltan magas tantál tartalmú ásvány, amelyet mobiltelefonok és laptopok gyártásakor használnak.

A gorillákat leginkább fenyegető három tényező:
1. vadhús (bushmeat)
2. betegségek terjedése (ebola)
3. az élőhelyek elvesztése a fakitermelés, a bányászat és a széntermelés miatt.

Orangutánok

Honnan származnak az orangutánok? Malajziából és Indonéziából, Borneó és Szumátra szigetéről.
Mekkora egy orangután? A hímek 1,40 m magasak, súlyuk 60-90, a nőstények 1,15 m magasak, és 40-50 kg súlyúak.
Meddig élnek az orangutánok? Állatkertben a legidősebb orangután 59 éves volt.
Hogyan élnek az orangutánok? Többnyire magányosak, a hímek territóriuma átfed több nőstény területével.
Veszélyeztetettek az orangutánok? A borneói orangután veszélyeztetett, a szumátrai
orangután kritikusan veszélyeztetett, vadon élő állományuk csökken, Szumátrán körülbelül
7.000. Borneón körülbelül 54.000 orangután élhet.
Az orangutánoknak két faja van: a borneói (Pongo pygmaeus) és a szumátrai orangután
(Pongo abelii).

Az orangután név malájul „erdei embert” jelent. Ugyanakkor a helyiek nem orangutánnak nevezik ezeket az emberszabásúakat, hanem más neveken illetik, mint pl. „mawas”. Valószínűleg évszázadokkal ezelőtt a Borneó és Szumátra partvidékére érkező misszionáriusoknak a helyiek meséltek az „erdei emberekről, akik kicsit vadak és nem tudnak olvasni”, csakhogy ők nem az emberszabásúakról beszéltek, hanem az erdőkben élő emberekről.

Az orangutánok a legnagyobb fán élő állatok. A fákon táplálkoznak, és itt építik alvófészküket. Az orangutánok eszközöket használnak, hogy hozzáférjenek a nehezen elérhető táplálékhoz, a tüskés és tövises gyümölcsökhöz is. Például levelekből egyfajta kesztyűt készítenek, amelyek megvédik a kezeiket a tövisektől. Ezek a viselkedéselemek populációnként változóak.

A felnőtt állatok életük nagy részét magányosan töltik. Mivel az orangutánok viszonylag nagyok és nehezek, így nem képesek élőhelyükön nagy távolságokat megtenni, de ugyanakkor nagy mennyiségű táplálékot képesek elfogyasztani. Ezért nagyobb szociális közösségekben élnek, hogy elkerüljék a forrásokért való versengést.

Az orangutánok fenyegetettségüket részben a nagyon alacsony szaporodási rátájuknak köszönhetik. Populációik sűrűsége szintén meglehetősen kicsi, ezért nagy területekre van szükségük. Továbbá elterjedésük szinte kizárólag csak a síksági erdőkre korlátozódik. Az orangutánokat leginkább fenyegető három tényező:
1. a növényzet megváltozása (olajpálma ligetek)
2. élőhelyek egyéb módon történő elvesztése és feldarabolódása (fakitermelés, tüzek)
3. vadászat (vadhús és a kölykök kereskedelme)

Csimpánz és bonobó

Honnan származnak a csimpánzok és a bonobók? Nyugat- és Közép-Afrikából.
Milyen nagyra nőnek? A csimpánzok körülbelül 1 m magasak; a hímek átlagosan 50 kg, a nőstények 35 kg súlyúak.
Meddig élnek? Vadon 30-40 évig, fogságban 50-60 évig.
Hogyan élnek? A csimpánzok nagy csapatokban élnek, hímek és nőstények vegyesen. A csimpánzok (Pan troglodytes) esetében az összes hím a nőstények fölött helyezkedik el a rangsorban, míg a bonobók (Pan paniscus) esetében a nőstények foglalnak el magasabb pozíciókat.Veszélyeztetettek a csimpánzok? A csimpánz veszélyeztetett, állománya csökken, vadon élő populációjának létszámát 172.000-301.000 közöttire becsülik. A bonobó veszélyeztetett, állománya csökken, vadon élő populációjának létszámát 5.000-50.000 közöttire becsülik. A csimpánzoknak két faja van: a csimpánz (Pan troglodytes) és a bonobó vagy törpecsimpánz (Pan paniscus). A csimpánz többnyire robosztusabb felépítésű, mint a bonobó. A bonobóknak jellegzetesen fekete arca van rózsaszín ajkakkal.

A csimpánzok főként az elsődleges és másodlagos trópusi esőerdőkben élnek, de előfordulnak az erdők peremén és a mocsaras erdőkben is. Úgy tűnik, hogy a csimpánzok a ritkított erdőkben és bozótosokban is fenn tudnak maradni, melynek eredményeként kevésbé érzékenyek ugyan az ökoszisztéma mérsékelt zavarására, ám a védett területeken kívül élő állományok sebezhetőbbé válnak az emberi fenyegetéssel szemben.

A csimpánzok több hímből és nőstényből álló, összetartó közösségekben élnek. Ezek a stabil csapatok 40-60 egyedből is állhatnak. A csimpánzok a fákon és a talajon egyaránt előfordulhatnak. Napjaik nagy részét a táplálék felkutatásával és fogyasztásával töltik. A fő táplálékuk a gyümölcsök és levelek, és csak alkalmanként zsákmányolnak állatokat, köztük rovarokat is. Az éjszakákat többnyire a fákon, a maguk által készített fészkekben töltik. A vadon élő csimpánzok száma az elmúlt 30 évben több mint 66%-kal csökkent.

A csimpánzok sebezhetőségét tovább növeli az alacsony szaporodási ráta, amely megnehezíti, hogy populációjuk talpra álljon. Habár a csökkenés okai jól ismertek, kevés az esély rá, hogy a közeljövőben a folyamat megforduljon. A csimpánzokat veszélyeztető tényezők összekapcsolódnak, és egymásra is hatással vannak:
1. A fakitermelésnek és más, az erdei ökoszisztémákat feldaraboló ipari tevékenységeknek (bányászat, olajkitermelés) köszönhető intenzív erdőirtások.
2. A szétdarabolódó, nyíltabb erdei élőhelyek jobban ki vannak téve a szél és a nap hatásainak és a tűzveszélynek.
3. Az erdőirtások hatására nyíltabbá váló élőhelyeken megnő a vadászok és a földművesek száma, akiknek a tevékenységének eredményeként az erdők tovább fragmentálódnak.
4. Az élőhelyek feldarabolódásának eredményeként növekszik az emberek és állatok közötti kapcsolat lehetősége, amely egy újabb problémát vet fel: az emberszabású majmok nagyobb eséllyel fertőződnek meg emberi betegségekkel. A zoonózisok (az állatról emberre terjedő betegségek), mint az ebola, terjedését illetően is nagyobb a fenyegetettség.
5. Egyes állományokra a háborús hatások is veszélyt jelentenek az élőhelyek pusztulásán és a vadászat növekedésén keresztül.

Gibbonok

Honnan származnak a gibbonok? Trópusi és szubtrópusi esőerdőkben élnek Délkelet-Indiától Indonéziáig, északon Dél-Kínáig, beleértve Szumátra, Borneó és Jáva szigetét is.
Mekkorák a gibbonok? 5-8 kg-osak, a sziamangok 12-15 kg-osak.
Hogyan élnek a gibbonok? Párban élnek, utódaikkal családban.
Veszélyeztetettek a gibbonok? A Nemzetközi Természetvédelmi Unió (IUCN) Vörös Listáján az összes gibbonfaj fenyegetett státuszú: sebezhető, veszélyeztetett vagy kritikusan veszélyeztetett.

Tizenhat gibbonfajt különböztetnek meg. A fajokat négy nemzetségbe sorolják be: Hylobates, Nomascus, Hoolock és Symphalangus. A Hylobates genus tagjai Dél-Kínától (Yunnan tartománytól) Jáva szigetéig fordulnak elő, míg a Nomascus genus fajai Dél-Kínában, Dél-Vietnamban és Hainan szigetén élnek. A Hoolock fajok élőhelye Északkelet-Indiától, Assamtól Mianmarig terjed. Kis populációk (néhány száz egyed) Banglades keleti részén és Kína déli területein is előfordulnak. A Symphalangus genus egyetlen faja, a sziamang (Symphalangus syndactylus) Malajzia, Thaiföld és Szumátra erdeiben honos. Az európai állatkertekben a tizenhat gibbonfaj fele található meg.

A gibbonok a fákon élnek. A fák lombkoronájában sajátos függeszkedő helyváltoztatással közlekednek. A fák között lengenek egyik, majd másik kezükkel tartva magukat az ágakon. Kezüket kampóként használják, nem fogják meg az ágakat. Így a fákon gyorsabb sebességgel képesek haladni, mint az emberek gyalogolva. Ennek a függeszkedő életmódnak az eredményeként a gibbonok táplálkozási formája specializálttá vált. Megpróbálják elkerülni a gyümölcsökért és a levelekért folytatott versengést más állatfajokkal, így a fák legvékonyabb ágairól fogyasztják, ahol a legtöbb állat nem fér hozzá a táplálékhoz.

A gibbonok párban élnek, az utódaikkal. Hangjelekkel jelölik territóriumukat, amelyet fajtól függően gyakran 10-20 percen keresztül hallatnak. A gibbonok énekének életük más területein is fontos szerepe van, mint a párválasztásban, a párok védelmében és/vagy a hím és nőstény közötti kötelékek megerősítésében. A legtöbb gibbonfaj esetében a hím és a nőstény összehangolja énekét, melynek eredményeként gondosan kidolgozott duett jön létre. A gibbonfajok könnyen elkülöníthetőek énekük alapján, mivel azok fajonként különbözőek, és öröklődőek.

A gibbonok a történelmi időkben Kína nagy részén előfordultak, és fontos szerepet töltöttek be a kínai kultúrában. Körülbelül időszámításunk előtt 150 évvel ezelőtt született az a legenda, mely szerint a gibbonok képesek emberekké változni, és így évszázadokon keresztül élnek.

Sajnos az ember fontos szerepet tölt be ezeknek a karizmatikus fajoknak a pusztulásában. A gibbonokat leginkább veszélyeztető három tényező:
1. Illegális állatkereskedelem
2. Élőhelyek pusztítása
3. Beltenyészet

A fiatal gibbonokra nagy az igény, mint házikedvencek. A szülők és utóduk között nagyon erős a kapcsolat, így a nőstény akkor sem hagyja magára kölykét, ha veszélyben van. Ezért, hogy az emberek megszerezhessék a kölyköket, le kell lőni a nőstényeket. A felnőtt hímek is gyakran esnek ilyenkor áldozatul, mivel megpróbálják védeni párjukat és az utódot. A gibbonok lassú szaporodási üteme miatt még nagyobb gondot jelent ez a probléma. Az erdők fragmentálódása szintén nagy hatással van a gibbonok populációira, mivel megakadályozza az állatok migrációját. Ez azt jelenti, hogy a gibbonok nem tudnak új területekre menni, és új párokat kialakítani. Ennek eredményeként megnő a beltenyészet esélye, amely igen hátrányos az egyedek egészségét, illetve a gibbonok egész jövőjét illetően.

Támogatott projektek

A felelősségtudat növelése mellett az EAZA Emberszabású Kampány célja az adománygyűjtés is, amellyel emberszabású-védelmi projekteket támogat.

A projektek, amelyeket az EAZA Emberszabású-védelmi Alapítványa támogatni kíván, lefedik az összes emberszabású fajt, valamint az összes fenyegető tényezőt. Ha elérjük a célunkat, hogy összegyűjtsünk 1 millió € adományt, jelentős és tartós támogatást tudunk adni az emberszabásúak és élőhelyeik fennmaradására.

Előre kiválasztott projektek

Négy projektet választottunk ki, amelyeket az EAZA Emberszabású-védelmi Alapítvány támogatni fog.
1. FFI Cao Vit Gibbon Conservation Project – gibbon-élőhelyek védelme Kínában
2. Kinabatang Orangutan Conservation Programme – az orangutánok hosszútávú fennmaradásáért dolgozó program Borneón
3. Awely Green Caps – a bonobók vadászatára és kereskedelmére összpontosít a
Kongói Demokratikus Köztársaságban
4. Dja Biosphere Reserve – Kamerunban a csimpánzokat és gorillákat veszélyeztető tényezőkre fókuszál

A Kampány angol szövegének fordítását köszönjük Veress Tamásnak (Miskolci Állatkert)