A vadasparki krónikába a 2018-as év mint az elefántok éve került be, de nem csak azért volt különleges, hanem mert az eddigi történetünk legsikeresebb évének bizonyult, a látogatottságunk megközelítette a 230 ezer főt. A 2019-es év is kiemelt lesz, nem csak azért, mert egy újabb nagy fejlesztést tervezünk az ősz folyamán átadni, mikor indiai vagy páncélos orrszarvút fogadunk, hanem idén ünnepeljük a Vadaspark fennállásának 30. évfordulóját. Ennek kapcsán több érdekes programot és pályázatot is tervezünk, érdemes lesz figyelni a felhívásainkat és híradásainkat.
A Szegedi Vadaspark 30 éve, 1989 májusában, gyermeknapon nyitotta meg hivatalosan is kapuját a nagyközönség előtt. Annak idején ezt a napot sokan várták nagy érdeklődéssel, ugyanis már az 1986-os alapítástól eltelt három évben, mind hazai, mind nemzetközi szinten több tekintetben is felhívta magára a figyelmet az állatkert. Kiemelkedő a magyarországi állatbemutató helyeken ritkaságszámba menő főemlősgyűjteménye, köztük is elsősorban a tenyérben is elférő dél-amerikai karmosmajmok tartása, szaporítása. Magyarország legfiatalabb, egyben legnagyobb területű állatkertjeként a lakókat már a kezdetektől nagy, természethű kifutókba helyezték el. A szegediek elég gyorsan megkedvelték a Vadasparkot, hiszen a látogatottság évről évre egyre imponálóbban növekedett. Ennek köszönhetően az intézmény már az 1990-es évek közepén, nemcsak a város, de a régió egyik legnépszerűbb szabadidő és egyben természetvédelmi centrumává vált, ami egészen a mai napig így van.
Az 2019-es év tehát a jubilálás jegyében telik majd, számtalan érdekes programmal, kiállítással, pályázattal és természetesen új állatbemutató megnyitásával. Lesz olyan kiállítás, ahol a Szegedi Vadaspark történetébe nyújtunk betekintést a kezdetektől napjainkig, de lesz olyan is, amely harminc olyan állatról szól, amelyek vagy szakmai hírességek, vagy a szegediek kedvencei voltak. Hozzájuk kötődik majd egy, az egész szezonon átívelő gyerekeknek szóló rajzpályázat is. Természetesen a csúcspont az állatkert szülinapján, gyermeknapon lesz, ahol az eddigieknél is színesebb program-kavalkáddal, sőt meglepetés kedvezménnyel várjuk látogatóinkat. Minderről bővebb tájékoztatást a szezonkezdő rendezvényünkön márciusban, a víz világnapján adunk.
Természetesen idén is megrendezzük – a tavaszi és az őszi zöld jeles napok mellett – legnépszerűbb családi programjainkat, így a húsvéti tojásvadászatot és a halloweent, nyáron pedig a vakáció teljes idejében a már elmaradhatatlan zootábort.