Talán még nem volt soha akkora érdeklődés egy Vadasparkban született állat iránt sem, mint amit most Amali kap ezekben a hetekben, és valószínűleg sokan fogják figyelemmel kísérni a fejlődését később is. Vajon minek köszönheti ezt a hatalmas népszerűséget? Pusztán csak azért, mert a nagymacskákat sokan szeretik, ráadásul a plüssjáték kinézetű kölykeik a legzordabb emberekben is megindítanak valamit? Talán azért, mert az ember segítsége kellett ahhoz, hogy életben maradjon, és az ember és állat kapcsolatának ilyesfajta megnyilvánulása sokak számára megkapó? Vagy a ritkasága okán, hiszen nagyon kevés ilyen világos színű oroszlán él, sőt, vadon már jóformán ki is irtották ezt a gént? Esetleg azért, mert mind magában az állatkertben, mind a médiában nyomon lehetett eddig követni a cseperedésért? Valószínűleg mindez együtt teszi sztárrá a kis oroszlánt, amely jelenség nem új az állatkertek világában, gondoljunk csak Knutra, a berlini jegesmedvére, amely az egész világ kedvencévé vált.
Vajon jó ez? Hiszen az állati sztárság sokszor hamis képet sugall a vadállatokról és azok valós viselkedéséről, igényeiről, gondoljunk csak az antropomorfizálás veszélyeire. Sokan éppen a „sztárolás” miatt néznek gyanakodva az állatkertekre, pusztán üzleti szempontokat feltételezve. Más oldalról megközelítve a kérdést, az ilyen közkedvelt állatok felfoghatók egyfajta nagykövetéül is, nemcsak saját fajuknak, hanem az összes veszélyeztetett állaténak, és éppen az érzelmek keltésével segíthetik elő, hogy a közbeszéd tárgyai legyenek a természetvédelmi problémák.
Amaliból a Szegedi Vadasparkban nem „cuki” állatsztárt kívánunk nevelni, hanem egy igazi, fajának megfelelően viselkedő oroszlánt, amely alkalmas lesz később arra, hogy a ritka génjeit továbbadja. Nem idomítjuk, nem törekszünk vele szorosabb kapcsolatot kialakítani, mint amennyi feltétlenül szükséges az időszakonkénti megetetéséhez és vizsgálatához. Bár tapasztaltuk ennek igényét, nem szándékoztuk kitenni a széles közönség simogatási vágyainak. A kézben nevelt (így nevezi állatkerti terminus az ember általi állatnevelést) vadállatok sokszor nehezen tudnak beilleszkedni a fajtársaik közé, és veszélyesebbekké válhatnak az emberre, mint azok, amelyek tartanak tőlünk. Ennek megfelelően igyekszünk távolságot tartani tőle. Már elkezdtük a szoktatását a húshoz is. Ahogy nő, egyre harciasabb és persze nehezebben kézben tartható – de ez így van rendjén. Hiszen ez azt jelzi, a gondozói jól végzik a dolgukat, és a Szegedi Vadaspark első oroszlánja „teljes értékű” lehet majd, amikor körülbelül egy év múlva új otthont találunk számára.
Fotók: Endrédi Lajos
